Tizennegyedik fejezet - Linnea

  Sosem szerettem a karácsonyt. Ilyenkor mindig halálra untam magam, és ráadásul béna dalokat énekelve, rénszarvasos pulóverben kellett gubbasztanom a fa alatt. A nagyi évente köt nekünk pulcsikat, vagy egy angyalarc van ráhímezve, vagy valami hasonló karácsonyi jelkép.
Idén is megtartottuk azt a szokást, hogy szenteste délelőttjén díszítjük fel a karácsonyfát, csak most éppenséggel apa vicces megjegyzései nélkül. Viszont helyette csatlakozott hozzán Noel, akit anya meghívott, hogy velünk legyen, ha már nincs kivel töltenie a napot. Agaton egy ideig szúrós szemmel nézte Noelt, amint a derekamat átkarolva közösen rakjuk fel a díszeket, de utána megbékélt a dologgal. A csúcsdíszt anya rakta fel, az arany csillámpor befogta a kezét, mire végzett a hullócsillag eligazításával. Miután megcsodáltuk a rémesen csicsás művünket, én és a hercegem eltűntünk a szobámban. Ez volt az egyetlen hely, ahová semmilyen dísz nem jutott be, akárhogy is próbált anya rábeszélni arra, hogy fel kéne dobni a szobát. Noel visszatette a piercingjét a szájába, így még ellenállhatatlanabb volt számomra. Ebédig csókcsatákat vívtunk, kétszer összevesztünk és szinte mindenen nevettünk. Miután anya szólt nekünk, hogy az ebéd tálalva van, némileg visszafogtuk magunkat. Karácsony ízű tea kíséretében (rémes íze volt) kajáltunk meg. Közben anya nem egyszer felhozta a témát, hogy Noel miért nem a szüleivel ünnepel.
  - Igazából egy kicsit összekaptunk. Míg ők kitartottak amellett, hogy nekem is olyan olajbárónak kéne lennem, mint a család többi tagja, én sebész akartam lenni. Amikor közöltem velük, hogy félév közben felvettek, eléggé felháborodtak.
  - Pedig szerintem igazán nemes dolog az, ha valaki az embereket szolgálja. Mármint ezzel nem arra célzom, hogy a másik munka teljesen haszontalan lenne.. - próbált mentegetőzni anya. Noel rávillantott egy mosolyt, amitől úgy elolvadt, mint vaj a serpenyőben. Agaton ciccegett egyet, és tovább szabdalta a sültcsirkéjét. Elmormogta, hogy: altezzoso (felvágós olaszul), ezt amint meghallottam, egy olyan csúnya szidással vágtam vissza, amit én sem tudtam, hogy ismerek. Anya és Noel értetlenül meredtek ránk, én meg csak legyintettem egy önelégült vigyor kíséretében.
Az ebéd után Agaton még mindig a beszólásom miatt füstölgött, de én csak nevettem a reakcióján.
  - Ha megkérdezem, hogy miről beszéltetek, számíthatok a válaszodra? - kérdezte Noel, miután csak kettesben maradtunk a konyhában.
  - Nem.
  - Sejtettem.
Beraktam a mosogatógéobe a tányérokat, de Noel elkapta a derekam és felültetett a konyhapultra. Egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra, és én szinte annyira elfolytam, mint anya.
  - Noel, nekem még el léne pakol..
  - Az várhat. - szakította félbe a tiltakozásomat még egy csókkal. A nyakába csimpaszkodtam, és ő felkapott az ölébe.
  - Utálom, amikor ezt csinálod. - nevettem.
  - Azt hiszem, hozzá kell szoknod a dologhoz.
  - Biztos minden lánynak ezt csináltad.
  - Nem, hogy őszinte legyek nem volt rajtad kívül eddig túl sok barátnőm. Sőt, eddig senkit sem hordtam az ölemben, kivéve Melvint, amikor egyszer nagyon kiütötte magát. Szóval különleges vagy számomra.
  - Áá, ez aranyos! Eddig nem nagyon hittem el, hogy te tudsz gyengéd is lenni, de most az acél Noel egy pillanat alatt eltűnt. Még a végén az is kiderül, hogy vannak rejtett mélységeid!
  - Hé, ez fájt! Most már értem, miért vagytok ilyen jóban Elisevel. Gondolom közös hobbitok mások piszkálása.
Megvontam a vállam és elnevettem magam. Noel lerakott a földre, és felvette a csörgő mobilját. Mikor beleszólt a vonal másik végén lévő ember, rögtön kinyomta.
  - Ki volt az?
  - Senki. - sóhajtotta.
  - Egyébként.. Nem akarod meglátogatni a szüleidet?
  - Négy éve szinte nem is láttuk egymást. Nem hiszem, hogy nagyon örülnének nekem.
  - Egy próbát megér, nem?
  - Nem. Talán. Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék nekik. "Ja, sziasztok, gondoltam felétek nézek, remélem nem küldtök el a francba!"
Egy ideig még szótlanul álltunk egymással szemben, utána Noel elment és a kabátjainkkal a karján tért vissza.
  - Talán igazad van, megpróbálhatnánk. Gyere!
Negyed óra kocsikázás után egy hasonlóan nagy házhoz értünk, szinte szakasztott mása volt a Noelének. Becsöngetett és rögtön kinyílt az ajtó. Egy szobalány fogadott minket, leplezetlen döbbenettel az arcán.
  - Szóljak az édesanyjának, hogy itt van?
  - Igen.
A nő kitárta az ajtót, és beléptünk. Megtorpantam az előszobában, még a szőnyegre sem mertem rálépni, nehogy összekoszoljam. Noel lerúgta a cipőjét és elindult a - vélehtőleg - nappali felé. Én is követtem, és leültem mellé a méregdrágának tűnő hímzett párnák közé. Az ajtóban egy törékenynek tűnő, feketébe öltözött nő tűnt fel. Felhúzta tökéletes szemöldökeit és ránk meredt.
  - Heló anya, boldog karácsonyt! - szólalt meg Noel.
  - Minek köszönhetem a látogatásodat, drága fiam? Megint a fejemhez akarod vágni, milyen rémes szülő vagyok?
  - Nem, szó sincs róla. Apa hol van?
  - Elváltunk néhány hónappal ezelőtt. Ezt is tudnád, ha érdekelnénk.
Noel lesütötte a szemét, néhány tincs a hajából előrehullott. Az édesanyja továbbra is a küszöbön ácsorgott, és rám siklott a tekintete. Elmosolyodott és közelebb lépett.
  - És téged hogy hívnak? - kérdezte nyájas hangon. Azt hiszem, csodás színésznő lenne ebből a nőből.
  - Linnea Zelmerlöv.. Izé.. Mrs. Dahl.
  - Jaj, hagyjuk a hivatalos megszólításokat, hívj csak Miának.
Bólintottam és megeresztettem egy félénk mosolyt. Mia leült az egyik fotelbe és az ölébe húzott egy párnát. Egy ideig csendben ültünk, én a kandallót bámultam, Noel össze-vissza kapkodta a tekintetét, Mia meg minket nézett. Zavarban voltam, nem is kicsit.
  - Egyébként jól hallottam, Zelmerlöv a vezetékneved?
  - Igen.
  - Amikor még nem született meg egyikőtök sem, nagyon jóban voltunk a szüleiddel, minden rendezvényre együtt mentünk. Azután lefoglalt mindenkit a babázás.. Igaz, egyszer találkoztunk azután is, hogy ti már kicsit nagyobbak voltatok. Noel volt öt éves, ti a testvéreddel meg három. Homokoztatok, a vége meg az lett, hogy te a nevetéstől alig tudtad elmondani, hogy Noel megetette homokkal a tesód.
  - Abszolút nem emlékszem rá.. - nevettem. Noel arcán feltűnt egy sejtelmes mosoly, és rám nézett.
  - Viszont Noel már akkor is kis nőcsábász volt, próbált megfűzni téged, de te lelökted őt a hintáról.
Itt már Noel is felnevetett, és átkarolta a vállam.
  - Már akkor tudtam, hogy ki lesz az igazi.
  - Jaj, Noel, zavarba hozol.. - pirultam el.
Mia is elmosolyodott. Furcsa, hogy egyik pillanatban tapintani lehetett a feszültséget, most meg mint ha elpárolgott volna.
A délután kellemesen telt el, Mia meg kismillió kínos gyerekkori sztorit mesélt Noelről. Miután kiléptünk a házból, Noel a karjai közé kapott és megpörgetett.
  - Imádlak.
  - Miért?
  - Rábírtál engem, hogy eljöjjek ide. Mostantól minden szavadat követni fogom, ó nagy szépségem.
  - Ha azt mondom, hogy ugorj le a háztetőről megteszed?
  - Mindenképp. - nyomott egy csókot a homlokomra, és beültünk az autóba. Elise telefonált, hogy kellemes ünnepeket kívánjon.
  - És, cukorfalat - még telefonon keresztül is éreztem a gúnyt a hangjában - most is Noellel vagy?
  - Cukorfalat? Kinyírom. Noel, parkolj le itt, amíg szerzek egy baltát.
  - Na, még szükséged lesz rá.
  - Egyébként igen.
  - Mi igen?
  - Vele vagyok.
  - Áh, turbékolnak a galambok. Nekem is kéne szereznem egy pasit, most is teljesen egyedül nyomok be egy doboz csokit, miközben valami béna filmet nézek.
  - Figyelj, profi kerítőnő vagyok, emlékezz csak a két évvel ezelőtti esetre, azóta együtt vannak.
  - Hát, akkor gyere és keríts nekem egy szívdöglesztően kinéző Channing Tatumot. - nevetett, utána elköszönt és letette a telefont. Hazamentünk, de egy ideig még sétáltunk. Elértünk egy parkhoz és leültünk egy padra.
  - Emlékszel még? - kérdezte Noel, egy mosollyal az arcán.
  - Mire?
  - A fogalmamsincshányadik randink itt ért véget.
Nekem is egy mosoly ült ki az arcomra, mikor visszagondoltam a dologra. Épp hazakísért volna Noel, amikor én megpillantottam egy teljesen fekete kismacskát az egyik pad alatt. Látszólag nem volt gazdája, azóta is Mirccel van. Végül itt esett meg az első olyan csókunk, amit hivatalosan egy párként adtunk egymásnak.
  - A második.
  - Parancsolsz?
  - A második randink.
Noel átkarolta a vállam és közelebb vont magához. A lehelletem fehére gomolygott a levegőben, míg nem eltünk. Valami hideget éreztem az orromon, csak ekkor vettem észre, hogy elkezdett szállingózni a hó. Noel sötét hajában megmaradt néhány pehely, amiket kisöpörtem. Beletúrtam a hajába, és végigsimítottam az arccsontján. El sem hiszem, hogy az enyém ez a csodás srác.
  - Min gondolkozol?
  - Csak azon, hogy milyen szerencsés vagyok. - hajoltam oda hozzá, és megcsókoltam. Azt hiszem, kezdem megszeretni a karácsonyt.