Tizedik fejezet - Linnea

A párnám tiszta könny volt. Olyannyira, hogy ha kifacsarom egy vödör csordultig tele lenne vele. Az egész éjszakát átbőgtem. Amikor megírtam Elisenek a dolgot azzal vígasztalt, hogy Viktor egy gyáva nyúl. Hah, kösz. A helyzet az iskolában sem volt sokkal jobb. Akárhányszor megláttam Viktort a szívembe hasított a fájdalom. Végül is az én hibám volt az egész, de mégis szar volt, hogy ennyi után vége a dolognak. Elise egész nap engem pátyolgatott, és próbált engem mással összeboronálni, sikertelenül. Azt hiszem, most már minden srácban Viktort fogom keresni.
Elise feljött hozzám, és ellátott zsebkendőkkel.
  - Szomorúság szaga van a szobádnak, szellőztessünk. - nyitotta ki az ablakot.
Kinyitottam a szekrényem, és megpillantottam Viktor egyik pulóverét, amit nálam hagyott. Arccal lefelé lefeküdtem az ágyra és bögtem. Azt hiszem, ha felkelek egy óriási tócsa lesz alattam.
  - Kérlek Lin, ne csináld. Megfulladsz a saját könnyeidben.
  - Már szakítottál életedben bárkivel is?
  - Igen. Kidobtam az ablakon az összes közös képet meg ajándékot, és semmi sem emlékeztetett rá.
  - A ruháit inkább visszaadom neki. Össze is pakolom. - pattantam fel. Elszántam magam, hogy túlteszek rajta. Bevágtam a ruháit az egyik táskámba és szóltam Elisenek, hogy induljunk. Néhány perc múlva már Viktorék háza felé tartottunk.
  - És ha valamit még csinálunk mellé? Mondjuk..
  - Nem Elise, én nem fogok busszút állni. Csendben a háttérbe vonulok, bepasizok és féltékennyé teszem.
  - Én ezt a Linneát szeretem! Na csapassuk!
Azt inkább nem árulom el neki, hogy az egyik pólóját meghagytam magamnak. Nem, nem széttépni, szagolgatni. Tiszta dilis vagyok.
  - És, hol laknak?
  - Ott! - mutattam a következő házra. Viktor a lépcsőn ült és cigizett.
  - Viktor cigarettázik? - kérdezte megszeppenve Elise.
  - Fogalmam sem volt róla.
A telefonja a kezében volt, írt valamit. Közelebb mentünk hozzá, de ő továbbra sem vett észre minket. Elise megköszörülte a torkát és Viktor felnézett. Továbbra is gyönyörű szemeivel minket méregetett és felhúzta a szemöldökét.
  - Minek köszönhetem a látogatásotokat?
  - Csak ezt hoztuk. - nyújtottam át neki a táskát. Kinyitotta és belenézett.
  - Kösz.
Egy ideig egymást néztük, utána Elise felé fordultam és intettem neki.
  - Azt hiszem, csak ennyiért jöttünk. Szia!
Megfordultam és elindultunk az úton. Még nem lenne késő visszafordulni. Viktor egy ideig még a tekinetével követett, utána visszaült a lépcsőre.
  - Ezt jól csináltad. Féltem, hogy a nyakába ugrasz és minden el lesu felejtve, de..
  - Így ismersz te engem? - nevettem.
  - Nem, igazából rád sem ismerek. Acél Linnea.
Egy srác jött velünk szemben, lehajtott fejjel. Ha nem megyek arrébb, egymásnak megyünk, viszont így csak a vállunk ütközött össze.
  - Noel, néha nézz fel is, ne csak a lábadat bámuld!
  - He? Ja, szia Elise! És izé..
  - Linnea. - mutatkoztam be.
  - Noel, szolgálatára. - csókolt kezet. Az arcom tiszta vörös lett. Fekete haja kivillant a szürke kapucni alól, a szeme is ugyan ilyen színű volt, és meglepően jól festett.
  - Már megcsináltattad az új tetoválásod?
  - Most jövök a szalonból.
  - Majd megmutatod? A tervek rohadt jól néztek ki, szeretném élőben is látni.
  - Szivi, az olyan helyen van, amit nem mutatok meg minden lánynak. - kacsintott Elisere és lehajtotta a kapucniját. - Hová mentek?
  - Felejteni. Linneának volt egy csúnya szakítása, most elhatároztuk, hogy féltékennyé tesszük a srácot.
  - Esetleg megharagszanak a hölgyek, ha csatlakozom? Utálok egyedül lenni, és otthon csak Mirc lenne a társaságom.
  - Nem, semmi baj.. Noel. - vágtam rá.
  - Ezt örömmel hallom. - mosolygott és mellénk szegődött.
  - Tudtad, hogy Elise egy csomót beszél rólad? Már úgy érzem jobban ismerlek, mint önmagam.
  - Valóban? - pirultam el. Elise karoncsípte Noelt, aki fájdalmat tettetett.
  - Jaj, kardodat szívembe döfted, nemes lovag! Meghalok a fájdalomtól!
  - Attól még, hogy te ki vagy gyúrva, mint egy grizlimedve én..
  - Te tök vézna vagy.
Elise megpróbálta fejbevágni, de Noel elhajolt.
  - Azt hiszem jobb, betöltöm a fal szerepét. - furakodtam be kettejük közé.
  - Jaj Linnea, már imádlak. - karolta át a vállam Noel. Ha eddig vörös volt a képem, most bíbor lett. Már csak az a kérdés, hogy miért csinálom ezt. Rápillantottam a kezére, a középső ujjára egy vasmacska volt tetoválva, a gyűrűsre egy háromszög.
  - Ezeknek van valami jelentése? - mutattam a tetkókra.
  - Őszintén fogalmam sincs. A vasmacskát egy csaj miatt raktam oda, nagyon szerettem őt. Neki is volt ilyen, csak utána félrekefélt én meg kidobtam. A háromszög meg azért van, mert ha metálvillát csinálok össze tudom érinteni a mutató és kisujjam.
  - Áhá. Én is szeretnék mindenképp. Persze csak ilyen kicsi, alig észrevehetőket, mint például egy fecske. De a piercingekért is meg vagyok őrülve.
Noel felhúzta a pulóvere ujját, a csuklójára egy fecske volt varrva.
  - Igazából nekem is van piercingem, a számban. Kivettem, mert néhány napja voltam felvételin, azóta lusta vagyok visszatenni.
  - Felvételin?
  - Ja. Orvosira. Már óvodás koromban is az operálós játékokkal játszottam.
  - Hé Noel, megcsalsz?
  - Én? Dehogy!
  - Eddig akármelyik barátomat mutattam be neked, te mindig leszóltad, most meg teljesen rá vagy mászva Linre.
  - Féltékeny vagy? - kérdezte Noel Elisetől gúnyos hangsúllyal.
  - Fúj, dehogy. Rád a világért sem lennék. Én Lint féltem.
  - Nem kell engem félteni. Emlékezz csak arra, amikor megrúgtam Axelt.
  - Az tényleg durva volt.
  - Beavatnátok?
  - Linnek a volt barátja, Axel igazán szoknyapecér volt, minden jobb nőt egy kicsit.. Megfogdosott. Egyszer Lin is látta és eléggé agresszívaj reagállt..
  - Húú! Nem lettem volna a srác helyében. Vele szakítottál?
  - Nem. Azóta még volt az, akitől jöttünk. Nem volt túl hosszú dolog, én hülye meg azt hittem, hogy másabb a többi srácnál. - sóhajtottam.
  - Aki téged dob az hülye. Azok alapján, amit Elise mondott rólad, ha veled járnék nem engednélek el.
  - Ez édes tőled. - mosolyogtam. Noel is villantott egy félmosolyt, szívdöglesztően nézett ki. Kussoljatok, érzések. - Egyébként hová megyünk?
  - Nem tudom.
  - Én majd éhenhalok. Tudjátok, milyen fárasztó megcsináltatni egy tetoválást?
  - Képzelem. Viszont ha Noel királyfi enni szeretne, akkor teljesítsük be a vágyát.
Végül egy bisztróban kötöttünk ki, ahol Noel állítása szerint isteni finom a kaja. Én rendeltem magamnak egy csirkemelles salátát (mert hát vigyázni kell a nem létező alakomra), Elise egy turmixot, Noel meg egy pizzát. Mind a ketten igazán furcsán nézhettünk rá, amikor kimondta, hogy egy negyven centiset kér.
  - Ne nézzetek rám így, még a végén kiesik a szemetek.
  - Egyébként ti jártok? - bukott ki belőlem a kérdés.
  - Dehogy. Egy ilyen csődtömeggel, mint amilyen Noel sosem randiznék. Csak barátok vagyunk. Egy koncerten találkoztunk.
  - Pontosabban Sleeping With Sirens.
  - Az. Beszélgettünk és kiderült, hogy ő is itt lakik. Furcsa, hogy ahhoz képest, hogy milyen öreg tök kedves.
  - Hé, csak két évvel vagyok idősebb nálatok.
  - Plusz ötezer év. Amikor először megláttam azt hittem, hogy vámpír. Ilyen kis hegyesek a fogai és mint te is látod, nála sápadtabb csak te lehetsz. Mint ha ikrek lennétek.
  - Hát persze. - kortyoltam bele a kólámba. Egy meglehetősen vékony pincérnő kihozta a kaját nekünk, és végig Noelt stírölte. Amikor elment, Elisevel összenevettünk.
  - Jaj Noel, akad itt még egy rajongód. - nyögte ki Elise, aki a nevetéstől alig tudott beszélni.
  - Az a csontváz? Jaj.
  - Minden lány ezt csinálja amikor meglátják. El vannak tőle ájulva, bárhová megyünk.
  - Csak tudnám miért.
  - Azért, mert viszonylag jó a pofaberendezésed. A hajadról inkább nem beszélek, egy fészek rendezettebb ennél.
  - Mi a bajod a hajammal? - túrt bele a sörényébe. Kisöpört a szeméből néhány kósza tincset, és az asztalnak döntötte az állát.
  - És, ti hogyan lettetek barátnők? Ha már sztorizgatunk, ne csak rólam beszéljünk.
  - Igazából nincs különösebb története. Ovi óta ismerjük egymást, de csak felsőben lettünk barátnők. És azóta elviseljük egymást. - adtam meg a választ. Elise a vállamra hajtotta a fejét, és lopott a salátámból.
  - Bah, nyúltáp.
  - És te Noel, ide jártál gimibe?
  - Hűséges vagyok Västeråshoz, igen. Nem hallottál rólam egyszer sem?
Megráztam a fejem. Noel csalódott arcot vágott és elvett egy szelet pizzát.
  - Pedig én voltam a legmenőbb az évfolyamban. Tényleg nem? Pedig akkor voltatok elsősök. Na mindegy. Egyszer úgy mentem iskolába, hogy még négykor buliztam. A házim nem volt meg, viszont az volt a nagyobb baj, hogy még totál részeg voltam. Az órák közepén csak úgy felröhögtem, a srácok alig bírtak vonszolni. Állítólag akkor szakítottam a barátnőmmel, aki utána dühös smsekkel bombázott. Semmire sem emlékszem, ezt is úgy mesélték nekem. Viszont ilyen állapotban is megírtam az aznapi bioszdogát ötösre.
  - A biológia iránti vonzalmad beteges. Én kifejezetten rühellem, és nem is vagyok túl jó belőle. - sóhajtottam.
  - Ez rémes. Most szépen nekiállunk megbeszélni, hogy milyen a tehén bele.
  - Basszus Noel, elvetted az étvágyam. Most abszólút nem vagyok kíváncsi egy tehénre sem. - dorgálta meg Elise Noelt, de ez nem nagyon tántorította el attól, hogy le ne rajzolja egy szalvétára. A hátara is írt valamit, de utána megfordította és felém csúsztatta. Egy igazán kidolgozott tehénbelsőséget láttam maga előtt és egy feliratot, hogy a háta a lényeg. Megfordítottam a szalvétát, amin Noel telefonszáma volt. Elmosolyodtam és zsebrevágtam. Noel is vigyorgott, de ezt jól tudta leplezni az evéssel.
  - Mi ez a vigyorgás? Óó, érzem köztetek a kééémiát. Vagy lehet, hogy ez csak Noel szaga?
Noel Elise felé dobott egy sajtdarabot, ami a szájaban landolt.
  - Mindig elfelejtem, hogy jók a reflexeid.
  - Hát doki, ezt benézted. Elmegyek még egy villáért, igazán csábító ez a saláta. - pattant fel Elise, és kimászott a boxból. Valahogy az az érzésem, hogy össze akar engem hozni Noellel. Amit más esetben értékelnék, de még valahogy nem megy. Mármint nem az, veszettül helyes srác, simán rávetném magam, de tegnap szakítottam. Egy szűzprostinak néznének.
  - Tudtad, hogy változik a szemed színe?
  - Hm?
  - Amikor először néztem, hogy milyen szép a szemed sötétzöld volt, most meg olyan színű, mint a Földközi-tenger.
Látom Noel igazán sajátos módon bókol. Már ha ez vehető annak.
  - Ezt vegyem dícséretnek?
  - Akár. - suttogta és megint villantott egy félmosolyt.
Elise visszatért, kezében egy villával. Átugrott rajtam és közénk húzta a tányérom. Felszúrt a villájával egy darab húst és betömte a szájába.
  - Lin, alig ettél!
  - Nem vagyok annyira éhes.
  - Így is tök deszka vagy, ne akarj még jobban lefogyni.
Elé toltam a tányért és megittam a maradék kólámat. Noel a pizzáját bámulta és felpattant, hogy becsomagolja.
  - Na, hogy tetszik? - vont kérdőre Elise, amint Noel messzebb ért.
  - Mi?
  - Nem mi, hanem ki!
  - Hát..
  - Elpirultál! Szóval tetszik! Háh, tudtam. Ha nem lenne ennyire béna és öreg talán még nekem is bejönne.
  - Nem is az. Olyan.. Laza. Basszus, ezt a szót utoljára alsóban használtam.
  - Igazából tényleg az. Imádom, amikor sztorizgat. A legtöbb izgalmasabb dolog holt részegen történt vele, vagy be volt állva. Az a vicc, hogy ő ilyen életmód mellett is jobb jegyeket kapott, mint én. - sóhajtott és tovább ette a salátám.
  - Itt vagyok hölgyek, lemaradtam valamiről?
  - Semmiről. - néztem Elisere, aki elmosolyodott.
  - Oké, én nem értem, higy csináljátok. Ha csak egymásra néztek már értitek a másikat.
  - Kérlek, mi varázslók vagyunk és telepatikusan beszélünk.
  - Mindent értek. - nevetett és hátradőlt a székén.
Miután Elise bekebelezte a kajámat kifizettük a számlát. Elise hazament, én meg egyedül maradtam Noellel. Ezért még megkapja a magáét.
  - Öhm.. Nem lenne kedved sétálni egyet? Vagy bármit.. - vetette fel Noel.
  - De.
Noel elmosolyodott és a vállamra tette a karját. Ha most látna anya, tuti kinyírna. Mindig is ellenezte, hogy én a népszerűtlenekkel lógok, viszont mára nagyjából megbékélt a gondolattal.
  - És, kedves Linnea, a te testvéred Agaton?
  - Honnan tudod? - húztam össze a szemöldököm.
  - Ismertem. Igazán.. Inkább nem mondok róla rosszat, még a végén megharagszol rám.
  - Rühellem őt, csak nyugodtan. Egyáltalán nem leszek rád zabos.
  - Huh, megnyugodtam. Olyan furcsa, hogy teljesen mások vagytok.
  - Nem te vagy az első, aki ezt megjegyzi. Kábé mindenki Agatont bírja, én meg a háttérben maradok. De nekem így tökéletes.
  - Amikor én voltam felsős szinte az összes évfolyamtársam és néhány fiatalabb is velem akart lógni. Én túl menő voltam ahhoz, hogy mindenkivel barátkozzak, volt egy néhány személyből álló köröm. Jaj, akkor mennyi barátnőm volt, bele sem merek gondolni.
  - Gondolom nagy nőcsábász lehettél.
  - Az nem kifejezés!
Felnevettem, de Noel csak továbbra is vigyorgott.
  - Várj, van egy ötletem! - kiáltott fel.
  - Csupa fül vagyok.
  - Ha én megjelenek a gimitekben, akkor mindenki észrevesz. Tudod, a sztár lét..
  - Igen..?
  - Ne vágj folyton a szavamba, mert elveszítem a vonalat. Na szóval, ha én vinnélek el titeket iskolába, akkor mindenki szemében lépnétek néhány fokot a ranglétrán, mert egy híresség furikáz.
  - Híresség? Látom növelte az egód a sztárság.
  - Még nem fejeztem be. Talán azt a srácot is féltékennyé tudnánk tenni.
  - Így már is jobban hangzik. Megegyeztünk.
Noel még szélesebbre húzta a vigyorát és megszorította a vállam.
A nap a horizont alá siklott, amikor Noellel abbahagytuk a beszélgetést. Felajánlotta, hogy hazakísér, én meg boldogan elfogadtam. Bármit, csak hogy ne kelljen egyedül kennem. Ki tudja, hogy melyik sarokról ugrik elő egy szervkereskedő?
Némán sétáltunk egymás mellett, amíg a mi házunkhoz nem értünk. Noel megállt a járda közepén és a házat méregette.
  - Azta, ezt nehéz lehet takarítani. Rohadt nagy. Az én lakásom ehhez képest egy egérlyuk, pedig az sem túl kicsi.
  - Az a szerencsénk, hogy nem nekünk kell kipucolni.
  - Ja. Majd holnap találkozunk, Linnea. Szia!
Elköszöntem tőle én is, és az ablakból figyeltem, ahogy Noel távolodik.
  - Mit bámulsz? - állt mellém Agaton, aki engem méregetett.
  - Semmit. - suttogtam, és felszaladtam a szobámba. Ahhoz képest, hogy ez egy elég rossz napnak indult, eléggé boldog befejezése lett.