Ötödik fejezet - Viktor

Kiadtam magamból mindent Linneának. Azokat a dolgokat, amiket ha magamban kell tartanom egy idő után megőrülök. Meséltem neki Jessikáról, a szüleimről, az előző barátaimról, akik nem is sejtették, hogy mi van velem. Egyszóval az egész életemet elmondtam neki néhány óra leforgása alatt. Figyelmesen hallgatott. Arca kifejezéstelen volt, nem tudtam megállapítani, hogy ez a szánakozás jele-e nála, csak amikor a végén megszólalt.
  - Én.. Én nem is tudtam, hogy ennyire.. Ugye tudod, hogy én megértelek? Mármint.. Velem nem történtek ilyen szörnyű dolgok, de át tudom érezni a helyzeted.
Elmosolyodtam. Linneában jobban megbíztam, mint egy olyan emberben, akit évek óta ismerek. Anyáéknak nem tudtam erről beszélni, őket teljesen lefoglalta a saját életük, amiből én kimaradtam. Csodálom, hogy néha észrevesznek.
  - Remélem nem nézel őrültnek. Mármint amit a dühkitörésekről meg ilyesmikről mondtam.. Azok nem éppen túl szívderítő dolgok.
  - Én is teljesen kibuktam, amikor apa meghalt. Egyszer azon kaptam magam, hogy anyával ordítok, mert szerintem minden az ő hibája.
  - De végül is tök jól bírja, nem?
  - Ja, leszámítva a cigizést és azokat az eseteket, amikor seggrészegen szedem össze. Igazából Agatont nem is izgatja a dolog, kapott ösztöndíjat valami Stockholmi főiskolára, már rég eltervezte, hogy mit fog ott kezdeni magával. Én meg itt fogok maradni egyedül. Sokszor az az érzésem, hogy anya  nélkülem még a végén idegösszeroppanást kapna. Én meg bármennyire is nem szeretem, azt nem viselném el. - itt szünetet tartott és a szemembe nézett. - Megint rólam beszélünk.
Zöld szemei csillogtak, az arca vörösen égett. Előkerestem egy doboz lázcsillapítót és a kezébe nyomtam.
  - Ugyan Viktor, ez szart sem ér. Inkább beleülök egy kád hideg vízbe.
  - Akkor tedd azt. Én meg hazamegy..
  - Nem akarok egyedül maradni. Ugyan, holnap szombat, nem maradhatsz még egy kicsit?
Végül reggel Linnea ágyában ébredtem. A mellkasomon feküdt. Olyan törékenynek tűnt, mint egy porcelánbaba. Egy darkos porcelánbaba. Fekete haja az orromat csiklandozta, békésen aludt. Nem volt szívem felébreszteni, pedig lassan haza kéne húznom, ha nem akarom magam bajba keverni. Ha későn érek haza vagy más anyáéknek nem megfelelő dolgot csinálok, azt rögtön észreveszik.
Linnea egy nyöszörgés kíséretében felnyitotta a szemeit és farkasszemet néztünk egy ideig.
  - Te már fent vagy? Jeez, hány óra lehet?
  - Hét óra. - pillantottam az éjjeliszekrényén álló ébresztőórára.
  - Ja, még nincs késő.. Akkor még nyugodtan aludhat..- a mondat végét elharapta, és a nyíló ajtó felé pillantott. - Tegyünk úgy, mint ha még nem lennénk fent, hátha elmegy.
Mia, Linnea édesanyja lépett be a szobába telefonnal a fülén.
  - Igen, itt van Viktor, nem kell félteni. Tanultak, és gondolom belealudtak. Tudod, mennyi házijuk van.. Igen, szólok neki, ha felébredt. Aludják ki magukat, hisz hétvége van! Rendben, ezt is megmondom. - suttogta. Elmosolyodott és becsukta maga mögött az ajtót.
  - Végül is tök jó fej az anyukád.
  - Ja, nagyjából az. Kivéve azt a néhány százalékot, amikor nem. Szerencsére nem csinál nagy ügyet a dolgokból, de akkor sem bírom.
Sóhajtottam egyet és átkaroltam a derekát. Egy csókot nyomtam a szájára és leemeltem magamról.
  - Hová mész?
  - Inkább meghallgatom most, mit üzennek a szüleim.
Kiléptem a szobából és lesiettem a konyhába. A lépcső nyikorgott lépteim alatt, hallani lehetett, hogy valaki már felkelt.
  - Á, Viktor, te vagy az? Mielőtt elkezdenél szabadkozni, hogy nem történt semmi, én nem haragszom. Sőt, örülök, hogy Linnea végre egy normális fiúval állt össze.
Hálásan elmosolyodtam és leültem a konyhapulthoz. Olivia épp reggelit készített, aminek veszett jó illata volt.
  - Egyébként a szüleid azt üzenik, hogy haragszanak rád, és a részleteket majd otthon megbeszélitek. Próbáltam Zelma lelkére beszélni de nem hiszem, hogy sikerült.
  - Köszönöm. De legalább megpróbálta.
  - Hogy mit mondtál? Te tényleg magázol engem? Vérig sértettél.
Felnevettem, Olivia elmosolyodott. Kivett néhány tányért a szekrényből és a pultra helyezte.
  - Segítsek?
  - Nem, de kedves vagy, hogy felajánlottad. - mondta miközben megterítette az asztalt. - Viszont egyvalamit megtehetnél. Nem szólnál Linneának, hogy rángassa le Agatonról a takarót? Csak ő tudja annyira felpaprikázni, hogy felkeljen.
Felmásztam a lépcsőn és bementem Linnea szobájába. Fehérneműben állt a tükör előtt és a testét bámulta. Szomorúnak nézett ki, a szemében könnyek csillogtak. A bordái tüskeként álltak ki, úgy tűnt, mint ha át akarnák szakítani a bőrét. Mindig olyan ruhákban járt, ami nagyobb volt a méreténél, nem is sejtettem, hogy ennyire vékony. Elbújtam az ajtó mögé, hogy ne vegyen észre. Miután felöltözött szóltam neki, hogy keltse fel Agatont, amit leplezetlen örömmel fogadott. Megvártam őt a lépcsőfordulóban, a testvére karját rángatva tért vissza. Agaton válogatott szitkozódásokat dörmögött, Linnea arcán egy gúnyos mosoly jelent meg. Agaton tekintete egy pillanatig megakadt rajtam, utána Linnea tovább rángatta. Lementünk a konyhába, ahol a tányérokon már várt minket az étel. Olivia mosolyogva fogadta Agatont, aki levetette magát egy székre és hozzálátott a reggelinek. Linnea csak piszkálta a tükörtojást. Vajon merjem neki elmondani, hogy láttam? Ez úgy venné ki magát, mint ha leskelődtem volna.
  - Linnea, milyen éjszakád volt? - szólalt meg Agaton gúnyosan. Látom ő még ilyen állapotban is tudja piszkálni Linneát.
  - Ezt hogy érted?
  - Látom itt volt Viktor, biztos jól szórakozhattatok.. De nem túl korai a dolog?
  - De legálabb nekem van szerelmi életem. Melletted egy lány sem marad meg egy hónapnál tovább. Ja, tényleg, két hónap a rekordod. Ugye?
Agaton forgatta a szemét és tovább csikorgatta a tányért. Linneával picsiztunk egyet az asztal alatt és letettem az evőeszközt.
  - Köszönöm a vendéglátást, de mennem kéne, ha nem szeretnék fej nélkül tovább élni.
  - Hozzánk bármikor jöhetsz, remélem tudod. - mosolygott Olivia. Felálltam az asztaltól és belebújtam a cipőmbe. Kimentem a házból, a csípős őszi szél megcsapta az arcom. Kitolattam a kocsival az útra és hazafelé vettem az irányt. Lélekben felkészültem a fejmosásra. Szerencsétlenségemre nem lakunk messze Linneáéktól, hamar haza értem. Leparkoltam a kocsit a ház elé és beléptem az előszobába.
  - Viktor drágám, a nappaliban vagyunk!
Drágám? Ajaj, ennek tényleg nem lesz jó vége. Levágtam a táskám a szobámban és a nappaliba mentem. Próbáltam a Linnea féle teljesen faarcot magamra erőltetni, de nem nagyon ment. Leültem a fotelbe. Anya és apa a kanapén ültek, mind a ketten rám szegezték a tekintetüket.
  - Esetleg felvilágosítanál minket, hogy miért nem szóltál a másnál alvással kapcsolatban?
  - Kéne?
  - Igen. Ennyivel megtisztelhetnél minket.
  - Mint ha ti annyira foglalkoznátok velem.
  - Tessék?
  - Amikor az első nap mentem az iskolába, szinte észre sem vettetek, csak apa előléptetésével foglalkoztatok. Ez nem is lenne baj, már hozzászoktam ahhoz, hogy nem is érdekellek titeket. Miért kapom ezt? Csináltam valami rosszat?
  - Viktor, szobafogságot kapsz.
  - Ez nem fair. Egyáltalán nem. Be akarsz zárni hatvan éves koromig? Csak mert tudom, hogy legszívesebben ezt tennéd.
  - Måns, mondj már te is valamit!
  - Látom erre nem tudtok mit mondani. Elegem van belőletek, elegem van abból, hogy le vagyok szarva, elegem van mindenből! - ordítottam. Anyáék megszeppenve néztek rám, én meg elindultam a szobám felé. Bevágtam magam mögött az ajtót és előkerestem a cigarettámat. Elhatároztam, hogy csak akkor szívok el egy szálat, ha ideges vagyok. Csak az a gáz, hogy az utóbbi időben túl sokszor voltam az. Kihajoltam az ablakon és kifújtam a füstöt. A nyugodtság szétáramlott a testemben, és szívtam a cigiből még egyet. A szobám ajtaja kinyílt, kihajítottam az ablakon a csikket. Apa állt meg mögöttem, én a fákat bámultam.
  - Viktor, úgy gondoljuk, neked segítségre van szükséged.
  -  A frásznak van szüks..
  - Kérlek, hallgass végig. Ez a dolog már régóta ért bennünk, és a mostani viselkedésed csak rátett egy lapáttal.
  - De tökéletesen jól vagyok, nincs semmi bajom. - bizonygattam, de legbelül tudtam, hogy ennek az ellenkezője igaz.
  - Látom. - siklott apa tekintete a cigisdobozra. Zsebrevágtam. - Emlékszem a dühkitöréseidre is, mindenre, amit csináltál. Szereztünk neked hétfőre időpontot..
  - Ilyen gyorsan?
  - Nem, már régóta meg van beszélve.
Sóhajtottam egyet és apa felé fordultam. Az arca sajnálatot tükrözött, egy kevés együttérzéssel.
  - Jó.
Az arva felderült.
  - Akkor magadra is hagylak. - szaladt ki a szobából. Becsuktam utána az ajtót és lefeküdtem az ágyra. Elővettem a mobilom és küldtem egy sms-t Linneának: "Én már komolyan dilis vagyok."