Az eső úgy szakadt, mint ha dézsából öntenék. A fejem hasogatott, már az ágyamba kívánkoztam a kimerítő nap után. A tekintetem a tányéromba fúrtam és úgy tettem, mint ha a zöldborsót tanulmányoznám.
- És, Linnea, milyen napod volt? - szegezte nekem a kérdést édesanyám, ami egyből visszarántott a valóságba.
- Meglehetősen átlagos. Neked?
- Ó, velem sem történt semmi. Csak Agaton azt mondta, hogy összebalhéztál néhány idősebb fiúval.
- Agaton néha jobban tenné, hogy ha befogná a száját.
- Talán igazad van, de nem tudom nézni, hogy mindenkit magad ellen fordítasz. - csatlakozott be a beszélgetésbe Agaton is. Ő a kedves ikertestvérem, aki az én szöges ellentétem. Míg ő az osztály krémjével lóg, én a kitaszított emberekkel pajtulok. El nem hinné az ember, hogy milyen kedvesek.
- Attól még, hogy te tökéletes vagy és mindenki a barátod, nekem nem muszáj ugyan olyannak lennem. - álltam fel az asztaltól és a szobám felé vettem az irányt. A lépcső nyikorgott a bakancsom alatt, de ez a zaj sem tudta elnyomni a szitkozódásom.
Lezuhantam az ágyamra, és a biológia könyvembe temetkeztem. Ahhoz képest, hogy "rosszkislány" vagyok, strébernek hívnak a hátam mögött. Egy óra tanulás után levágtam a könyvet a padlóra és átöltöztem a pizsamámba. A szekrényem melletti tükör elé álltam, és a testem figyeltem. Az utóbbi hónapokban megint fogytam, most már a legkisebb nadrágomba is övet kell tennem. Fekete hajam úgy lógott a vállamon, mint egy darab vászon, az arcom smink nélkül igazán csontváz kinézetet kölcsönzött nekem. Azt hiszem, sohasem néztem ki ilyen rosszul. Hátraléptem a tükörtől és a takaró alá temettem magam. Szinte azonnal elnyomott az álom.
A nap első sugarai rávetültek a szobám fekete falára, és elterült a sötétvörös takarómon. Az óramra pillamtottam: a ledes kijelző az arcomba világította a hatos számot. Az álom kiszállt a szememből, legjobbnak láttam azt, ha elkezdek készülődni. A szekrényemhez vánszorogtam, elővettem egy fekete nadrágot és egy szürke pulóvert. Felöltöztem és leültem a sminkasztalom felé. Jónéhány réteg alapozó és korrektor együttvéve sem tudta eltűntetni a szemem alatti sötét karikákat, inkább a szemzeruzával babráltam. Miután elkészültem csalódottan vettem észre, hogy még csak hét óra van, a normális kelési időpontom. Az ajtómon kopogás hallatszott, és Agaton lépett be a szobámba.
- Már felkeltél?
- Nem, ez csak a hologramom, egyébként még az ágyban fekszem.
- Ccc. Nem akarsz reggelizni?
- Te csinálod a kaját?
- Igen.
- Akkor inkább kihagyom, majd veszek valamit.
A szemét forgatta, egy ideig még a küszöbön ácsorgott, utána csak a lépcső nyikorgását hallottam.
Összepakoltam a táskám, belegyömöszöltem még a vihardzsekim és elindultam a gimnázium felé. Az elit negyedben lakunk, hála apám kitartó munkájának. A házat az után is meg tudtuk tartani, hogy meghalt, úgyhogy naponta kell elviselnem a szomszédban lakó libákat még az iskolában is.
Végül nem vettem magamnak semmit, ha nagyon éhes leszek majd lopok ételt Elisetől, azaz a legjobb barátnőmtől. A főfolyósón megcsapott a szokásos izzadsággal keveredett állott szag. Már novemberben fűtöttek, akit csak láttam csak egy pólót viselt. Megkerestem a szekrényem és bepakoltam a fölösleges dolgaim. Csak ekkor vettem észre, hogy egy gyűrött papírdarab kandikál ki a könyveim alól. Elise kézírását véltem rajta felfedezni, és nem is tévedtem.
- Azt én írtam, ha nem találkoznánk, csak annyi, hogy jön egy új srác és allítólag nagyon dögös. - hangzott Elise rekedt hangja. Kifújta az orrát, és a zsebkendőt belerakta egy fiú kapucnijába.
- A szívbajt hozod rám. És tudod, hogy engem nem nagyon izgatnak a fiúk.
- De akkor..
- Nem, leszbi sem vagyok. Aszexuális, drága barátom, hányszor mondjam még el?
- Ez akkor is gáz. Nem tudjuk együtt bámulni a fiúkat a focipályán, ahogy a testükre tapad a póló..
- Nem, és ne is zargass ezzel.
- Reménytelen eset vagy.
Beszélgetésünket a csengő szakította félbe, a biológia teremhez indultunk. Dolgozatot írtunk, reményeim szerint tegnap eleget tanultam. Beültem a leghátsó padba, Elise az egyik barátja mellett foglalt helyet. Én általában egyedül ülök minden órán, el tudok terpeszkedni a padon.
Lotte, a tanár egy szőke fiúval az oldalán jött be a terembe, aki látszólag igazán elkápráztatta. A srác tényleg meglehetősen jóképű volt, és ezt én mondom, a pasiellenes brigád vezetője. Lotte lepakolt, a srác meg az asztala mellett ált, zsebre vágott kézzel. Egy piros kockásing volt rajta, mellé egy fekete szűk farmerrel. Elise rámkacsintott, amitől végigfutott a hideg a hátamon. Amikor a fiú észrevette, hogy őt bámulom elkaptam a tekintetem és a táskámra szegeztem. Elise a fejemhez dobott egy papírt, amire az volt írva, hogy: "Nekem már esélyem sincs nála, folyamatosan téged stíröl.". Előcsúszott a középső ujjam, ami miatt Elise sértődött arcot vágott.
- Osztály, mindenki nagy örömére a dolgozat elmarad. De bemutatom nektek az új osztálytársatokat, Viktor Fadert. Foglalj helyet.. Azaz ülj Linnea mellé.
Viktor bólintott, és felém vette az irányt. Magam elé húztam a könyveim, és levettem a táskám a másik székről. Leült, én meg magam alá húztam a lábam és elkezdtem rendezgetni a könyveim.
- Linnea, ugye?
- Mint hallottad, igen. Nem változtattam azóta nevet.
- Á, pedig azt reméltem.
Eleresztettem egy halvány mosolyt, és kinyitottam a könyvem a leckénél. Éreztem magamon Viktor pillantását, de nem figyeltem oda.
- Szóval, azt hiszem mellettem kell kibírnod az évet.
- Ja.
- Nem vagy túl bőbeszédű.
Ráemeltem tekintetem és belefúrtam jégkék szemeibe.
- Honnan tudjam, hogy nem amerikai szervkereskedő vagy? Tudod, a svédek eléggé félősek.
- Mit mondjak magamról ahhoz, hogy ne nézz cukrosbácsinak?
- Honnan jöttél? Mikor születtél? Kik a szüleid? Öhm.. Izé, nem nagyon tudok több kérdést.
- December tizennyolcadikán adott nekem életet édesanyám, Zelma Deren, az apám Måns Fader, Stockholmabn éltem eddig és ott is születtem. Ennyi megfelel?
- Talán.
- De te is mondj valamit, ne csak én beszéljek!
- A szüleim Olivia és Erik Zelmerlöv, van egy ikertestvérem Agaton, az első padban az a stréber fekete hajú fiú...
- Várj, azt mondtad Zelmerlöv?
- Igen, miért?
- Az anyám egyik gyerekkori barátját így hívták. Azóta is tartották, csak aztán valamiért összevesztek.
- Sajnos nem tudnának találkozni már, mert fater két éve meghalt. A sors kegyetlen.
Végre valaki, aki nem rögtön azzal jön, hogy biztos sok pénzem van.
- Viktor, látom összebarátkoztatok Linneával, de órát szeretnék tartani. Majd udvarolj neki szünetben.
Viktor arca még az ingénén is vörösebb lett, én teljesen kifejezéstelen arccal bámultam a táblára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése