Hatodik fejezet - Viktor

  - Viktor, szerintem ezt az alkalmat szenteljük a bemutatkozásnak és annak, hogy elmeséled, mit érzel. Én Ines vagyok, de ezt tudod, négy éve dolgozom pszcihológusként. Te is bemutatkoznál?
  - Nevemet tudja, gondolom a szüleim a többit elmesélték.
  - Kérlek, ha együttműködsz sokkal hamarabb végzünk.
  - Szuper.
  - Most mire gondolsz?
  - Arra, hogy az egész dolog egy nagy hülyeség. - forgattam a szemem. Ines feltolta a szemüvegét és keresztbe tette a lábait.
  - Viktor, ne legyél ilyen szkeptikus a foglalkozással kapcsolatban. Lehet, hogy élvezni fogod.
  - Az kizárt.
Ines sóhajtott egyet és folytatta e lelkemre beszélést.
  - Nálad makacsabb emberrel még nem is találkoztam. Ez már a második alkalom, és még mindig nem vagy hajlandó semmit sem mondani.
Megvontam a vállam. Elhatároztam, hogy nem fogok semmiről sem beszélni amíg itt vagyok.
  - Akkor beszéljünk másról. Az a lány, aki mindig vár rád a barátnőd?
  - Igen. - mosolyodtam el. Eszembe jutott, hogy ebből az egészből is viccet csinált.
  - Na látod, megy ez neked! Mikor jöttetek össze?
  - Két hete. Imádom őt.
  - Egyszer nem lenne kedved őt is behozni?
  - Nekem már az is ciki, hogy ide kell járnom, nem kéne őt is belerángatnom.
  - Honnan tudod, hogy nem lenne benne?
  - Bizots beleegyezne, de nem akarom, hogy itt legyen. Ő tud mindent, és még a végén elszólná magát.
  - Nekem miért nem akarsz beszélni nekem a dolgokról?
  - Mert nem segíthetne, én teljesen épeszű vagyok.
  - Akkor nem lenne baj, ha elmondanád.
  - Minek?
  - Mert kívancsi vagyok rá.
  - Aki kíváncsi, hamar megöregszik. - dörmögtem és keresztbe fontam a karom.
  - Látom tényleg szeretsz gonoszkodni.
  - Honnan veszi?
  - Linnea az első alkalom előtt mondta, hogy ne vegyem ezeket a szívemre, mert vele is sokszor csinálod.
  - Sokszor? Nem is.
  - Vagy csak nem veszed észre.
Felhúztam a szemöldököm.
  - Tudom, hogy mikor mondok valakinek valami rosszat. Őt csak.. Csak néha szoktam piszkálni.
  - És mást is szoktál piszkálni?
  - Hát.. Nem tudom igazából, hogy ki mit vesz annak. Például Raquel megharagudott rám, mert felhívtam arra a figyelmét, hogy túl rövid volt a szoknyája és ha lehajolt, kilátszott mindene.
  - Raquel?
  - Az egyik focistársam barátnője.
  - Focizol? Ezt nem is tudtam.
  - Egészen kicsi korom óta. Ez volt az, amiben ki tudtam tölteni az összes haragom. Ha belerúgtam a labdába, az nem visított fel.
  - Valaki felvisított?
  - Egyszer meghúztam kicsi koromban Jessika haját. Egész nap hisztizett. Így visszagondolva vicces, de akkor igazán kikaptam a dolog miatt.
  - Azóta is bántottad?
  - Dehogy! Nem emelek kezet senkire. Jó, nemrég volt egy kisebb balhé.
  - És verekedtetek?
  - Ja. A srácnak betört az orra, de nekem nem lett semmi bajom.
  - Hogy történt a dolog?
  - Az egyik srác beszólt Linneának, én meg orrba vágtam. Nem nagy cucc.
  - És kaptál érte valamit?
  - Nem. A srác jobbnak látta, ha nem árulkodik, mert velem szemben nem lehet veszíteni.
  Ekkor hasított belém a felismerés, hogy mégis beszélek. Ráadásul olyan dolgokról, amiket pont nem akartam kifecsegni.
  - Ezt hogy érted?
  - Á, igazából semmi.
Az órára pillantottam. Még tíz perc és szabadulok. Ines lejegyzetelt néhány dolgot a füzetébe és az arcomat fürkészte. Már csak öt perc.
  - Látom már azon jár az eszed, hogy mikor mehetsz. Elengedlek.
Hálásan pillantottam Inesre és kisétáltam a váróterembe. Linnea egy magazinnal a kezében ült, és közben a mellette ülő lánnyal csevegett. Amikor megpillantott felémvillamtott egy mosolyt és elköszönt a beszélgetőpartnerétől.
  - Na, hogy ment? - kérdezte miközben megölelt.
  - Nem történt semmi.
Átkaroltam a derelát és kimentünk az épületből.
  - Én is jártam ide, szóval megtanultam, hogy az a legjobb, ha mindent elmondasz. Egy hónap után már nem kellett járnom.
  - Azt a lányt is innen ismerted?
  - Tyrát? Igazából az iskolából, de egy időben együtt jártunk ide. Neki azóta vissza kell járni. Mondjuk nem is csodálom, szegénynek tényleg vannak gondjai.
Linnea ezalatt a két hét alatt igazán megváltozott. Mindent elmond nekem, és amit én nagy örömmel vettem észre, egy kicsit hízott is. A haját egy kicsit rövidebbre vágatta, de így is gyönyörű. Nem mindig sminkeli ki magát olyan erősen, mint régebb és Elisevel újra elválaszthatatlanok. Minden délutánt együtt töltünk, egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Kezdem úgy érezni, hogy egész életemben Rá vártam.
  - Hé, föld hívja Viktort!
  - Hm?
  - Nincs kedved eljönni hozzám? - nézett rám a "légyszíí, légyszíí" tekintetével.
  - De. - egyeztem bele mosolyogva. Azt eddig tudtam, hogy nem szeret egyedül lenni, viszont mostanában visszaél ezzel a dologgal.
  - Agaton elment valami találkozóra, anya meg délutános.. Egyedül leszünk.
Zöld szeme pajkosan csillogott, megcsókoltam. Linnea behúzódott a hátam mögé, és hátulról fogta a derekam.
  - Mit csinálsz?
  - Bújtass el! Majd.. Majd elmondok mindent. Az a lényeg, hogy ne vegyen észre.
Egy barna hajú fiú jött velünk szembe, már találkoztam vele. Egyszer bejött az egyik edzésünkre, ő volt eddig a csapatkapitány. Miután harmadikos lett sportakadémiára ment.
  - Szia Viktor! Emlékszel rám, ugye?
  - Igen Axel. Visszajöttél?
  - Az őszi szünetre hazajöttem. Ki a barátnőd?
  - Ja, ő..
  - Linnea? - ismerte fel Axel, hangjában leplezetlen meglepődéssel.
  - Hello Axel.. Izé.. Látom ismeritek egymást Viktorral.
  - Látom nem sírsz már utánam.
  - Ezt honnan veszed?
  - Kérlek, nekem vannak még barátaim az iskolában.
  - Az nagy dolog, hogy valaki kibírja a társaságod.
  - Csak a focis fiúkra buksz?
  - Képzeld, nem. Viktornak van egy olyan személyes varázsa, ami belőled hiányzik. Ja, neked nincs is személyiséged.
Én csak ott álltam, mint egy fal, aki megakadályozza az egymásnak ugrást. Fogalmam sincs, hogy mi volt köztük, de nagyon csúnya vége lehetett.
  - Viktor, akkor megyünk? Nem szeretnék több időt idiótákra pazarolni.
Linnea a kezembe kapaszkodott és továbbindultunk. Odavetettem Axelnek egy sziát, Linnea meg szinte futott, olyan gyorsan ment.
  - Ez meg mi volt?
  - Axel a volt barátom. Ennyi.
Hát nem úgy tűnt, hogy ennyi lenne az egész.
Odaértünk Linneáék házához és felmentünk a szobájába. Linnea továbbra is fel volt paprikázva, de amikor magamhoz húztam egy kicsit lenyugodott. Levettem a pulóverem és elnyújtóztam az ágyán. Mellémfeküdt és a mellkasomat simogatta. Egy csókot leheltem az ajkaira és még közelebb húztam magamhoz. Közben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy vajon milyen dolgokat nem mondott még el nekem.
  - Viktor, nem maradsz itt éjszakára?
  - Miért?
  - Csak gondoltam megkérdezem..
  - Írok egy üzenetet apának, utána a tiéd vagyok. - álltam fel az ágyról. Előkaptam a telefonom és annyit írtam apának, hogy ne várjanak, nem megyek haza. Igazából örültem is a dolognak, nem nagyon szerettem otthon lenni az utóbbi időben. Megpróbálnak velem foglalkozni, ami abból áll, hogy kifaggatnak a napomról és nem akarnak békén hagyni. Nem egyszer maradtam éjszakára Linneánál, olyankor mindig meg kellett állnom, hogy ne.. Szóval szinte hátrakötött kezekkel aludtam. Nem hiszem, hogy ő is annyira kötődne hozzám, mint én hozzá. Azt hiszem vége lenne az életemnek, ha elveszíteném őt a saját hülyeségem miatt.