Tizennegyedik fejezet - Linnea

  Sosem szerettem a karácsonyt. Ilyenkor mindig halálra untam magam, és ráadásul béna dalokat énekelve, rénszarvasos pulóverben kellett gubbasztanom a fa alatt. A nagyi évente köt nekünk pulcsikat, vagy egy angyalarc van ráhímezve, vagy valami hasonló karácsonyi jelkép.
Idén is megtartottuk azt a szokást, hogy szenteste délelőttjén díszítjük fel a karácsonyfát, csak most éppenséggel apa vicces megjegyzései nélkül. Viszont helyette csatlakozott hozzán Noel, akit anya meghívott, hogy velünk legyen, ha már nincs kivel töltenie a napot. Agaton egy ideig szúrós szemmel nézte Noelt, amint a derekamat átkarolva közösen rakjuk fel a díszeket, de utána megbékélt a dologgal. A csúcsdíszt anya rakta fel, az arany csillámpor befogta a kezét, mire végzett a hullócsillag eligazításával. Miután megcsodáltuk a rémesen csicsás művünket, én és a hercegem eltűntünk a szobámban. Ez volt az egyetlen hely, ahová semmilyen dísz nem jutott be, akárhogy is próbált anya rábeszélni arra, hogy fel kéne dobni a szobát. Noel visszatette a piercingjét a szájába, így még ellenállhatatlanabb volt számomra. Ebédig csókcsatákat vívtunk, kétszer összevesztünk és szinte mindenen nevettünk. Miután anya szólt nekünk, hogy az ebéd tálalva van, némileg visszafogtuk magunkat. Karácsony ízű tea kíséretében (rémes íze volt) kajáltunk meg. Közben anya nem egyszer felhozta a témát, hogy Noel miért nem a szüleivel ünnepel.
  - Igazából egy kicsit összekaptunk. Míg ők kitartottak amellett, hogy nekem is olyan olajbárónak kéne lennem, mint a család többi tagja, én sebész akartam lenni. Amikor közöltem velük, hogy félév közben felvettek, eléggé felháborodtak.
  - Pedig szerintem igazán nemes dolog az, ha valaki az embereket szolgálja. Mármint ezzel nem arra célzom, hogy a másik munka teljesen haszontalan lenne.. - próbált mentegetőzni anya. Noel rávillantott egy mosolyt, amitől úgy elolvadt, mint vaj a serpenyőben. Agaton ciccegett egyet, és tovább szabdalta a sültcsirkéjét. Elmormogta, hogy: altezzoso (felvágós olaszul), ezt amint meghallottam, egy olyan csúnya szidással vágtam vissza, amit én sem tudtam, hogy ismerek. Anya és Noel értetlenül meredtek ránk, én meg csak legyintettem egy önelégült vigyor kíséretében.
Az ebéd után Agaton még mindig a beszólásom miatt füstölgött, de én csak nevettem a reakcióján.
  - Ha megkérdezem, hogy miről beszéltetek, számíthatok a válaszodra? - kérdezte Noel, miután csak kettesben maradtunk a konyhában.
  - Nem.
  - Sejtettem.
Beraktam a mosogatógéobe a tányérokat, de Noel elkapta a derekam és felültetett a konyhapultra. Egy gyengéd csókot lehelt az ajkaimra, és én szinte annyira elfolytam, mint anya.
  - Noel, nekem még el léne pakol..
  - Az várhat. - szakította félbe a tiltakozásomat még egy csókkal. A nyakába csimpaszkodtam, és ő felkapott az ölébe.
  - Utálom, amikor ezt csinálod. - nevettem.
  - Azt hiszem, hozzá kell szoknod a dologhoz.
  - Biztos minden lánynak ezt csináltad.
  - Nem, hogy őszinte legyek nem volt rajtad kívül eddig túl sok barátnőm. Sőt, eddig senkit sem hordtam az ölemben, kivéve Melvint, amikor egyszer nagyon kiütötte magát. Szóval különleges vagy számomra.
  - Áá, ez aranyos! Eddig nem nagyon hittem el, hogy te tudsz gyengéd is lenni, de most az acél Noel egy pillanat alatt eltűnt. Még a végén az is kiderül, hogy vannak rejtett mélységeid!
  - Hé, ez fájt! Most már értem, miért vagytok ilyen jóban Elisevel. Gondolom közös hobbitok mások piszkálása.
Megvontam a vállam és elnevettem magam. Noel lerakott a földre, és felvette a csörgő mobilját. Mikor beleszólt a vonal másik végén lévő ember, rögtön kinyomta.
  - Ki volt az?
  - Senki. - sóhajtotta.
  - Egyébként.. Nem akarod meglátogatni a szüleidet?
  - Négy éve szinte nem is láttuk egymást. Nem hiszem, hogy nagyon örülnének nekem.
  - Egy próbát megér, nem?
  - Nem. Talán. Nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék nekik. "Ja, sziasztok, gondoltam felétek nézek, remélem nem küldtök el a francba!"
Egy ideig még szótlanul álltunk egymással szemben, utána Noel elment és a kabátjainkkal a karján tért vissza.
  - Talán igazad van, megpróbálhatnánk. Gyere!
Negyed óra kocsikázás után egy hasonlóan nagy házhoz értünk, szinte szakasztott mása volt a Noelének. Becsöngetett és rögtön kinyílt az ajtó. Egy szobalány fogadott minket, leplezetlen döbbenettel az arcán.
  - Szóljak az édesanyjának, hogy itt van?
  - Igen.
A nő kitárta az ajtót, és beléptünk. Megtorpantam az előszobában, még a szőnyegre sem mertem rálépni, nehogy összekoszoljam. Noel lerúgta a cipőjét és elindult a - vélehtőleg - nappali felé. Én is követtem, és leültem mellé a méregdrágának tűnő hímzett párnák közé. Az ajtóban egy törékenynek tűnő, feketébe öltözött nő tűnt fel. Felhúzta tökéletes szemöldökeit és ránk meredt.
  - Heló anya, boldog karácsonyt! - szólalt meg Noel.
  - Minek köszönhetem a látogatásodat, drága fiam? Megint a fejemhez akarod vágni, milyen rémes szülő vagyok?
  - Nem, szó sincs róla. Apa hol van?
  - Elváltunk néhány hónappal ezelőtt. Ezt is tudnád, ha érdekelnénk.
Noel lesütötte a szemét, néhány tincs a hajából előrehullott. Az édesanyja továbbra is a küszöbön ácsorgott, és rám siklott a tekintete. Elmosolyodott és közelebb lépett.
  - És téged hogy hívnak? - kérdezte nyájas hangon. Azt hiszem, csodás színésznő lenne ebből a nőből.
  - Linnea Zelmerlöv.. Izé.. Mrs. Dahl.
  - Jaj, hagyjuk a hivatalos megszólításokat, hívj csak Miának.
Bólintottam és megeresztettem egy félénk mosolyt. Mia leült az egyik fotelbe és az ölébe húzott egy párnát. Egy ideig csendben ültünk, én a kandallót bámultam, Noel össze-vissza kapkodta a tekintetét, Mia meg minket nézett. Zavarban voltam, nem is kicsit.
  - Egyébként jól hallottam, Zelmerlöv a vezetékneved?
  - Igen.
  - Amikor még nem született meg egyikőtök sem, nagyon jóban voltunk a szüleiddel, minden rendezvényre együtt mentünk. Azután lefoglalt mindenkit a babázás.. Igaz, egyszer találkoztunk azután is, hogy ti már kicsit nagyobbak voltatok. Noel volt öt éves, ti a testvéreddel meg három. Homokoztatok, a vége meg az lett, hogy te a nevetéstől alig tudtad elmondani, hogy Noel megetette homokkal a tesód.
  - Abszolút nem emlékszem rá.. - nevettem. Noel arcán feltűnt egy sejtelmes mosoly, és rám nézett.
  - Viszont Noel már akkor is kis nőcsábász volt, próbált megfűzni téged, de te lelökted őt a hintáról.
Itt már Noel is felnevetett, és átkarolta a vállam.
  - Már akkor tudtam, hogy ki lesz az igazi.
  - Jaj, Noel, zavarba hozol.. - pirultam el.
Mia is elmosolyodott. Furcsa, hogy egyik pillanatban tapintani lehetett a feszültséget, most meg mint ha elpárolgott volna.
A délután kellemesen telt el, Mia meg kismillió kínos gyerekkori sztorit mesélt Noelről. Miután kiléptünk a házból, Noel a karjai közé kapott és megpörgetett.
  - Imádlak.
  - Miért?
  - Rábírtál engem, hogy eljöjjek ide. Mostantól minden szavadat követni fogom, ó nagy szépségem.
  - Ha azt mondom, hogy ugorj le a háztetőről megteszed?
  - Mindenképp. - nyomott egy csókot a homlokomra, és beültünk az autóba. Elise telefonált, hogy kellemes ünnepeket kívánjon.
  - És, cukorfalat - még telefonon keresztül is éreztem a gúnyt a hangjában - most is Noellel vagy?
  - Cukorfalat? Kinyírom. Noel, parkolj le itt, amíg szerzek egy baltát.
  - Na, még szükséged lesz rá.
  - Egyébként igen.
  - Mi igen?
  - Vele vagyok.
  - Áh, turbékolnak a galambok. Nekem is kéne szereznem egy pasit, most is teljesen egyedül nyomok be egy doboz csokit, miközben valami béna filmet nézek.
  - Figyelj, profi kerítőnő vagyok, emlékezz csak a két évvel ezelőtti esetre, azóta együtt vannak.
  - Hát, akkor gyere és keríts nekem egy szívdöglesztően kinéző Channing Tatumot. - nevetett, utána elköszönt és letette a telefont. Hazamentünk, de egy ideig még sétáltunk. Elértünk egy parkhoz és leültünk egy padra.
  - Emlékszel még? - kérdezte Noel, egy mosollyal az arcán.
  - Mire?
  - A fogalmamsincshányadik randink itt ért véget.
Nekem is egy mosoly ült ki az arcomra, mikor visszagondoltam a dologra. Épp hazakísért volna Noel, amikor én megpillantottam egy teljesen fekete kismacskát az egyik pad alatt. Látszólag nem volt gazdája, azóta is Mirccel van. Végül itt esett meg az első olyan csókunk, amit hivatalosan egy párként adtunk egymásnak.
  - A második.
  - Parancsolsz?
  - A második randink.
Noel átkarolta a vállam és közelebb vont magához. A lehelletem fehére gomolygott a levegőben, míg nem eltünk. Valami hideget éreztem az orromon, csak ekkor vettem észre, hogy elkezdett szállingózni a hó. Noel sötét hajában megmaradt néhány pehely, amiket kisöpörtem. Beletúrtam a hajába, és végigsimítottam az arccsontján. El sem hiszem, hogy az enyém ez a csodás srác.
  - Min gondolkozol?
  - Csak azon, hogy milyen szerencsés vagyok. - hajoltam oda hozzá, és megcsókoltam. Azt hiszem, kezdem megszeretni a karácsonyt.

Tizenkettedik fejezet - Linnea

Noel és én már több, mint egy hónapja boldogítjuk egymást. Tökéletesen boldog voltam vele, habár ezt Elise megkérdőjelezte, mert ő nem éppen nézi Noelt kapcsolatpártinak. Minden reggel ő visz iskolába, és el is hoz. Általában együtt töltjük a szabadidőnket, viszont most, hogy Noelt felvették az egyetemre, ez igazán csekély idő.

December elseje volt, a születésnapom. Általában ilyenkor anya le szokta igazolni a napot, hogy otthon maradhassak, és ez ma sem volt másképp. Délután átmentem Noelhez és reménykedtem, hogy otthon van. Pizsamában nyitott ajtót, de még nyúzottan is halálian jól nézett ki.
  - Szia.. Öhm.. Hány óra? Basszus, lekéstem az óráimat! Na mindegy. Gyere bentebb. - szélesebbre tárta az ajtót, és amint beléptem megcsókolt.
  - Két perc és jövök.
  - Oké. - suttogtam és bementem a nappaliba. Lehuppantam a kanapéra, és Mirc rögtön az ölembe ugrott. Szórakozottan vakargattam a füle tövét, miközben az üvegasztalon levő könyveket méregettem. Nem tudom, hogy Noel hogyan bír ki ennyi tanulást.
A hercegem megjelent az ajtóban, immár felöltözve, a háta mögé rejtett kézzel. Leült mellém, és átnyújtott egy kis fekete dobozkát.
  - Boldog születésnapot, Cukorfalat!
Utálom, ha így hív, de ezt is meg tudtam neki bocsátani, amint megpillantottam a doboz tartalmát. Egy kicsi, kövekkel kirakott vérvörös szív medál volt egy ezüstláncon.
  - Köszönöm! - ugrottam a nyakába. Elkezdtem puszilgatni az arcát, de ő elkapott és megcsókolt. Felkapott az ölébe, és elindultunk a lépcsőn felfelé. Azt hiszem, ilyenkor jön jól az, hogy alig vagyok ötven kiló. Bevitt a hálószobába, és lefeküdtünk az ágyra. Elkezdte csókolgatni a nyakam, és levette a felsőm. Én is ugyan ezt tettem az övével, csak egy kicsit nehezebben. Végigsimítottam a mellkasán, ő közelebb vont magához. Lentebb húzta a nadrágom, és én levettem.
  - Várj..
  - Hm?
  - Még nem..
  - Noel, emiatt ne parázz. Biztos akarom. - vágtam a szavába. Megkönnyebbülten felsóhajtott.

Délután öt óra volt, mikor megébredtem. Noel mellkasán feküdtem, és a karom a nyakában pihent. Lemásztam róla, és megpróbáltam minél halkabban eljutni a ruháimig, de megcsörrent Noel telefonja. Elkezdett a mobilja után kapálózni, és mikor végre megkaparintotta a füléhez emelte.
  - Noel Dahl telefonja.. Melvin? Melvin! De, zavarsz. Nem, most nem alkalmas. Azt sem akarom, hogy te átgyere. Kérlek.. Jó, de ne számíts túl kedves fogadtatásra.
Miután Noel visszadobta az asztalra a telefonját, felült. Én addigra felvettem a fehérneműm és a pólóm. Mikor megpillantott, elmosolyodott. Kikelt az ágyból, és átkarolta a derekam.
  - Át fog jönni egy igazán kedves haverom. - a hangján hallatszott az irónikus hangsúly. - Hazavigyelek? Nem szeretném, hogy elkezdjen piszkálni, vagy valami.
  - Nem kell. Ha meg azt fogja csinálni, visszaszólok neki. Ennyire védtelennek tűnök?
  - Igen. - nevetett, és egy puszit nyomott az arcomra. Felöltözött ő is, utána levágtatott a földszintre és ott várta Melvint. El sem merem képzelni, milyen barátja lehet Noelnek.
Megszólalt a csengő, és én is lementem a nappaliba. Noel belevágott egyet Melvin hátába, amikor elhaladt mellette. Egy vörös hajú, teljesen feketébe öltözött srác állt az ajtóban. Két, gombostűfej nagyságú piercing díszelgett a szája alatt. Olyan magas volt, mint Noel. Egy ideig a lépcső tetejéről bámultam, utána lelépdeltem a fokokon. Látszólag Melvin még nem vett észre, mert a tiltakozó Noelt próbálta megfűzni valamire, ami nagy valószínűséggel egy buli volt.
  - De ott lesz Elias is, meg a többiek.. Az utóbbi egy hónapban szinte semmiben sem vagy benne. Én megértem, hogy egyetemre jársz, de attól még ki kéne kapcsolódnod. Aztán összeszedhetnél ott valami jó kis macát..
  - Melvin, én nem fogok semmilyen macát szerezni. És a következő hónapokban sem nagyon fogok.
  - Régebb mindig velünk jöttél. Azt hiszem, kár a gőzért.
Elértem az utolsó lépcsőfokig, mikor Melvin észrevett, felhúzott szemöldömkkel mért végig. Elsétáltam Noelig, aki átkarolt.
  - Hé, miért nem jöttök mind a ketten? Öhm.. Izé..
  - Linnea. - mutatkoztam be.
  - Ja, Linnea is biztos élvezné.
  - Nem is tudom..
Hogy őszinte legyek, nem nagyon voltam még bulikon. Van a szilveszteri dolog, arra minden évben elmegyünk Elisevel, de több nagyobb cuccra nem emlékszem.
  - Miért is ne?
Noel megszeppenve nézett rám, Melvin arcán szétterült egy önelégült mosoly.
  - Oké, akkor hagylak titeket készülődni. Noel, tudod a címet.. - miután ezt elmondta, kilépett a bejárati ajtón.
  - Előre figyelmeztetlek, hogy ezek a bulik nagyon.. Állatak. Nem éppen az olyanoknak valóak, akik még életükben csak néhányan voltak.
  - Szóval úgy gondolod, hogy nekem túl nagy falat lenne? Hánykor lesz?
  - Kilenckor kezdődik.
  - Akkor majd gyere értem, hazamegyek átöltözni.

Felvettem egy fekete csipkeruhát, ami eléggé átlátszó. Sosem volt még rajtam, hát itt az ideje, hogy hordjam. Még jobban kihúztam a szemem, és felkentem egy vörös rúzst. Úgy néztem ki, mint egy vámpírmenyasszony.
Amikor Noel meglátott, elkerekedtek a szemei.
  - Amikor randizunk miért nem öltözöl ki ennyire?
Megvontam a vállam, és beültem a kocsiba. Egy ugyan olyan nagy házhoz értünk, mint amilyen a Noelé. Már az utca végéből lehetett hallani a zene dübörgését. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet belemenni ebbe?
Noel leparkolt a ház előtt és kiszálltunk. Néhány srác a ház előtt cigizett, és valamin nagyon röhögtek. Mikor megpillantották Noelt, elkezdtek neki kiáltozni, hogy menjen már oda. A hercegem átkarolta a derekam, és elindultunk a kis csoport felé.
  - Jé, Noel! Milyen rég láttalak! - az egyik fiú különös hanglejtéssel beszélt, gondolom neki már elkezdődött a buli. Noel csak biccentett, és a cipőjét bámulta.
  - És, ki ez a csinos lány veled?
  - Linnea. - mutatkoztam be, ma már másodjára. Noel intett nekik, és elindultunk a bejárat felé. Az elviselhetetlenül hangos zene kicsit sok volt a fülemnek, de Noelt látszólag nem zavarta. Elvett egy poharat az egyik asztalról és belekortyolt.
  - Hé, vagy te tizennyolc? - hallottam egy hangot a hátam mögül. Összerezzentem.
  - Igen, ma töltöttem be..
Megfordultam, és egy számomra ismeretlen lányt pillantottam meg. Szőke haja volt, ami a partifényes megvilágításban szinte ízzott. Két piros poharat tartott a kezében, az egyikből egy érdekes zöld lötty fröccsent ki, a másik üres volt.
  - Csak azért, mert láttalak az iskolából.. Tényleg, itt nem úgy van a rendszer, mint nálunk. Akkor semmi. Henriett vagyok.
  - Linnea. - nyújtottam kezet. Az egyik poharat ledobta a földre és megrázta. - Hogy őszinte legyek, én még egyszer sem vettelek észre.. Melyik évfolyamba jársz?
  - Másodikba.- ordította. Furcsán ejtette ki a szavakat, mint ha nem svéd lenne. - Esetleg nem ismered Viktor F.. Szégyen, nem tudom a vezetéknevét.
Nyeltem egyet és csak utána válaszoltam.
  - Fader. Ez a vezetékneve. Egyébként igen, ismerem.
  - Jaj, az jó! Amikor Stockholmba járt gimibe barátok voltunk. Ott igazából cserediák voltam, de pöpecül tudtam svédül. Igazából angol az anyanyelvem, viszont én inkább svédül tanultam, nem franciául.
Segítség, valaki mentsen ki innen! Szerencsémre Noel pont akkor lépett oda hozzánk. Elvettem a kezéből a remélhetőleg nekem szánt poharat, és egy húzásra felhajtottam. Hogy őszinte legyek, annyira emlékszem ezután, hogy még megittam néhány pohárral.

Reggel az ágyamban ébredtem meg. Noel az ágyam mellett hortyogott a székemen. A fejem hasogatott, olyan érzésem volt, mint ha az agyam szivacsból lenne. Rácsaptam egyet Noel térdére, amitől rögtön felébredt.
  - Jó reggelt, édeském. Az biztos, hogy én többé nem viszlek el egy buliba sem.
  - Miért, mit csináltam?
  - Annyit ittál, hogy szinte magadról sem tudtál. Kivittünk a kertbe, hogy szívj egy kis levegőt, erre te ledobtad magad a fűbe, hempergőzni kezdtél és ordítoztad, hogy dugni akarok.
  - Basszus.
  - Ez még nem minden. Melvinnel ketten tudtunk csak betuszkolni a hátsó ülésre, mert folyton elindultál, hogy hazamész. Mellesleg te tisztítod ki a kocsit.
Visszahanyatlottam a párnámra, és felsóhajtottam. Mindig is tudtam, hogy nem hat rám túl jól az alkohol. Amikor tizenhat éves lettem, apa töltött nekem egy pohár bort, mert szerinte már elég nagy vagyok hozzá. Frászt.
  - De legalább nyugtass meg, hogy anya nem vett észre semmit.
  - Arra nem vennék mérget. Elkezdted a Dead Insidet énekelni teli torokból.
  - Jaj. - nyöszörögtem.
Jó tanács: ne egy bulival ünnepeld meg a szülinapod mert úgy fogsz járni, mint én.

 

Tizenegyedik fejezet - Linnea

Reggel Elise keltett fel, akinek Noel beszámolt a tervünkről. Felvettem egy sötétzöld pulóvert meg egy fekete farmert, és kisminkeltem magam. Elise tűkön ülve várt, amíg Noel meg nem érkezett.
  - Öt percet késtél.
  - Szerinted mennyi idő kell ahhoz, hogy elérjem ezt a külsőt? Sok! - mutatott magán végig Noel. Egy fekete Volvo előtt állt, bőrdzsekiben és szaggatott farmerben. Váo.
  - Noel, honnan loptad ezt a pöpec járgányt? - simított végig Elise a kocsi motorháztetején.
  - Ennyire csórónak nézel?
  - Igen.
  - Ez rosszul esett. - rámpillantott, és elvigyorodott. - Vigyázz, mert a csinos lányoknak nem tudok ellenállni.
Kinyitotta nekem az egyik hátsó ajtót, és mielőtt Elise is beszállt volna becsapta. A barátnőmnek muszáj volt megkerülnie az autót, hogy be tudjon szállni. Noel beindította a kocsit, a motor felzúgott és az iskola felé vettük az irányt. Meglehetősen gyorsan odaértünk, mert még tíz perc volt becsöngetésig.
  - Azt hiszem, az az öt perc nem volt semmi. Ugye, kedves Elise?
Kiszálltunk az autóból, és Noel megint átkarolta a vállam. Azt hiszem, kezdek ehhez hosszászokni. Amint beléptünk a gimibe, egy csomó ember Noel köré gyűlt.
  - Azta, te tényleg népszerű vagy. Jó, hogy autogramot nem kérnek.
  - Honnan tudod? Én vagyok az iskola sztára, még ennyi idő multán is.
  - Hát persze. - szorítottam meg a kezét. Néhányukkal váltott egy-két szót, és elkisért a szekrényemig. Nekitámaszkodott a mellettem jobbra lévőnek, és engem figyelt, ahogy a rendezgetem a könyveim. Épp felénk tartott a biológia tanár, és amint megpillantotta Noelt egy mosoly csúszott az arcára.
  - Noel Dahl, téged is lehet itt látni?
  - Kezét csókolom, tanárnő! Csak a barátomat kísértrem el, de néha azért be szoktam nézni.
  - Ugye tudod, hogy eddig te voltál a legjobb tanítványom?
  - Jaj, tanárnő, zavarba hoz.
  - Már az orvosira jársz?
  - Nem, egy évet kihagytam, a héten voltam felvételin. Most reménykedem, hogy legyek elég jó az elvárasoknak és bekerüljek.
  - Akinek ilyen szép erendményei vannak, azt az első között veszik fel. Remélem ragaszt egy kis tudást Zelmerlöv kisasszonyra, mert ő nem erőlteti meg magát túlságosan.
  - Bízhat bennem, tanárnő. - biccentett Noel. A tanító tovább állt, és rögtön nekiszegeztem Noelnek a kérdésem:
  - Tőled minden tanár el van ájulva?
  - Szerény személyem szerethetetlen, kérlek.
Eszmecserénket a csengő zavarta meg.
  - Azt hiszem ahhoz, hogy azt a srácot féltékennyé tegyük csinálnunk is kéne valamit.
  - Ja, talán.
Noel közelebb hajolt, és egy csókot lehelt az ajkaimra. A lában a csempébe gyökerezett. Kacsintott egyet, megfordult és elhagyta az iskola épületét. Aznap rohadtul jó kedvem volt, és ez Elise figyelmét sem kerülte el.
  - Történt valami jó?
  - Nem, semmi. - füllentettem, miközben a hajamat csavargattam.
  - Kell nekem mindig mindenről lemaradnom. Sebaj, majd megkérdezek mást. Ha te nem vagy hajlandó elmondani..
  - Nem, tényleg nem leszek az.
  - Basszus, ez eddig mindig bejött. Tényleg kénytelen leszek szociális kapcsolatot létesíteni más emberekkel. Vigyázz, mert a végén mással is összebarátkozom.

Delután az iskola előtt várt ránk Noel. Eliset kitette otthon, viszont engem a város másik végébe vitt.
  - Hová megyünk?
  - Mutatni szeretnék valamit. Ugye szereted a macskákat?
  - Őő.. Igen. De ez hogy jön ide?
Noel nem válaszolt, az út többi részét csendben tettük meg. Illetve én teljes szilenciumban ültem, viszont a mellettem ülő őrült (másnak nem tudom nevezni) a rádióval együtt énekelt. Felhúzott szemöldökkel bámultam rá, de ő ügyet sem vetett a reakciómra.
Egy kisebb palotához értünk, amikor Noel leállította a kocsit. Szinte beleolvadt az erdőbe sötét falaival. Gyönyörű ház volt.
  - Itt laksz?
  - Ja. Szerintem már érted, miért nem akarok egyedül lenni.
Noel kinyitotta az ajtót. Amint beléptem, majdnem átestem egy nyávogó macskán. Pedig igazán észrevehettem volna, mert dagadt volt és hosszú volt a szőre. Noel felkapcsolta a lámpát. A fény egy kristálycsillárból sugárzott. Hogy őszinte legyek, én egy loftlakást képzeltem el lakhelyéül, egészen lenyűgözött.
  - Szerintem kényelmesebb lenne, ha Mircet egy kanapén, vagy tudom én min nyúznád.
  - Már ha engedi. Eléggé fúj rám.
  - Nem nagyon találkozott eddig rajtam kívül emberekkel. Évek óta boldogít, viszont eddig senkinek sem mutattam meg.
  - Vegyem megtisztelésnek, hogy bemutatod?
Noel elmosolyodott, és az ölébe kapta Mircet. Valami olyasmit motyogott, hogy: "Gyere hercegnőm, hoztam egy barátot", utána elindult egy kétszárnyú ajtó felé. Az előszoba fekete márványán hangosan kopogott a bakancsom sarka. Lehúztam, és az ajtó mellé helyeztem. A nappali gyönyörű volt. Fekete bőr ülőgarnitúra állt a szoba közepén, alatta egy vörös szőnyeggel. A fal színét nem lehetett látni, mert könyvespolcokkal volt eltakarva. Egy üveg dohányzóasztalra vastag könyvek voltak rápakolva.
Noel lerakta Mircet a kanapéra, és leült. Az ölébe húzta a macskát, és a füle tövét vakargatta.
  - Ne félj, senki sem harap. Bár a kis primadonnám nevében nem nyilatkoznék..
Mirc összegömbölyödött az ölében, de Noel addig bökdöste, amíg egy óriási nyávogás kíséretében le nem ugrott onnan. Lehuppantam a kanapéra. Mirc a lábamhoz dörgölőzött, végigsimítottam a hátán. A szőre meglehetősen puha volt, nem tudtam megállni, hogy ne símogassam. Felugrott az ölembe, és a hátára fordult.
  - Szimpatikus vagy neki. Hé, ez jó jel!
  - Hát.. Igazából még nem nagyon találkoztam olyan macskával, ami nem nyávog rám.
A hasát vakargattam, elkezdett dorombolni. Elmosolyodtam, és felnéztem Noelre. Felállt, és visszapakolta a polcra a könyveket.
  - Kérsz valamit? Italt, vagy..
  - Nem, kösz. - vágtam a szavába. Az ételre még csak gondolni sem tudtam.
Visszaült mellém, egy kicsit közelebb, mint azelőtt. Kinyújtotta a lábait, és egy ideig a cipőjét bámulta.
  - Ami az iskolában történt, azért bocsi. Sajnos nyel.. - elharapta a mondat végét, és engem bámult. Megpróbáltam tudomást sem venni róla, de az arcom égett. Odakaptam a kezem, Mirc dühösen nyávogott egyet a simogatás befejezése miatt. Hátrasimítottam egy elszabadult tincset a fülem mögé, és a szobában lévő egyetlen festmémyre szegeztem a figyelmem. Egy óvodáshoz illő firkálmány volt rajta, de mégis megragadta a figyelmem. Tekintetem a könyvespolcokra siklott, ahol a könyvek gerincén latin feliratok futottak végig.
  - Ezt te mind olvastad? - mutattam körbe.
  - Csak egy részét. Van, ami az örökségből maradt rám. Igazából az a szerencsém, hogy a nagyapám is orvos volt, egy csomó olyan témájú könyv van itt, ami nekem kell.
  - Örökség?
  - Igen. Az anyai nagyszüleim meghaltak, és rám hagytak mindent. Ezért van ilyen bestiális házam, meg minden.
  - Éértem.
  - Biztos nem kérsz semmit? Én főzök magamnak egy teát. A konyhában leszek, szemben a második ajtó.
Megráztqm a fejem és Noel elhagyta a nappalit, én meg egyedül maradtam. Egy ideig még nyúztam Mircet, utána az ablakhoz léptem. Villámlások világították meg a borult eget, de esőnek nyoma sem volt. Még.
Miután meguntam az ablakon kibámulást, elindultam a konyha felé. Elhaladtam egy óriási két felé ágazó lépcső mellet, rögtön utána meg is találtam Noelt. Egy fekete bögre mögött ült, és egy teafilteres dobozban turkált. Amint meglátott felpattant és kihúzta nekem a mellette levő széket.
  - Teljesen olyan vagy, mint egy angol. Teát iszolt, kihúzod a székem.. - közöltem vele, miután leültem.
  - Nem véletlenül. Az anyai nagymamám angol volt, Svédországba jött cserediáknak. Beleszeretett a nagyapámba, és miatta visszautazott ide. Az életem nagy részét ebben a házban töltöttem, a szüleim sosem csíptek engem. Minden szünetben és a hétvégéken itt voltam. Nagymama megtanította, hogyan kell egy hölgyet elbűvölni, meg ilyenek.. Az a baj, hogy ez mostanában nem ér túl sokat, mindenkinek csak akkor kellesz, ha van pénzed.
Kivéve nálam. - gondoltam. Noel előkotort egy erdeigyümölcsös teafiltert, és a forró vízbe lógatta.
  - Biztos ne csináljak neked is?
  - Nem szeretem a teát. Ez olyan, mint a csoki. Rosszul leszek tőle.
 Noel egy ideig áztatta a filtert, utána kivette és a kuka felé hajította. Az pont a közepébe esett, én meg elkerekedett szemekkel bámultam Noelre. A szájához emelte a bögrét és elmosolyodott. A szívem gyorsabban kezdett verni. Neeem, nem szabad. Tegnap előtt szakítottam, nem lehet, hogy csak úgy ennyi idő alatt beleszeressek másba.. Ugye? Abszolút nincs tapasztalatom az ilyesmiben, és ez néha kifejezetten gáz tud lenni. Elvörösödtem, és az asztalt bámultam. Magamon éreztem Noel pillantását, ami csak rontott a helyzeten. Most tényleg nem szabadna semmi égő dolgot csinálnom.
Mirc nyávogására eszméltem fel. Seperc alatt az ölemben kötött ki. Noel tettetett rosszallással nézte a macskát.
  - Te megcsalsz? Büdös macska. Ne nyávogj így rám, ez az igazság! Ha találsz egy nálam szebb példányt, rögtön ráveted magad?
Valahogy nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy azt mondta, nála szebb. Az arcom olyan vörös lett, mint a sötétpiros csempe.
  - Egyébként Zelmerlöv kisasszomy, hogy is van ez a biológiás dolog?
  - Mondtam, hogy rühellem. Engem nem tud annyira magába szippantani, mint téged.
  - Itt a táskád, ugye?
  - A kocsiban hagytam.
  - Mindjárt jövök, egy perc.
Egy kis idő múlva Noel az ajtóban állt, a vállán a hátizsákommal.
  - Basszus, ez jó nehéz! Mit hordasz te ebben?
  - Hat órára való tankönyv, füzet és néhány atlasz.
Lerakta egy székre, és kivette belőle a bioszkönyvem. Az asztalra helyezte, és elém csúsztatta. Feljajdultam, Noel erre felnevetett. Kinyitottam a könyvet, Noel közelebb csúszott hozzám, az oldala hozzáért az enyémhez. Elkezdte magyarázni a tananyagot, és közben egy ceruzával mutogata az ábrákat. Egy csomószor megfogta a kezem, amikor megkérdezte, hogy eddig értem-e. Nem, rohadtul nem értem, mert ügyelnem kellett magamra, hogy ne ugorjak neki, vagy pattanjak fel. Fix, hogy direkt csinálta.
  - Ha ezt megjegyzed te leszel az ász.
  - Köszönöm. - mosolyogtam rá.
  - Nincs mit. Én vagyok Bioman, viszont mindenki csak Noel Dahl néven ismer.
  - Másnak is adtál ilyen leckéket?
  - Nem, én csak megírtam néhány ember háziját, viszont néha írtam egy lapot, amit ha megtanult biztos, hogy ötöst írt.
  - Háh, akkor tényleg hős vagy. Sikerült valahogy beleverned a fejembe.
Noel arcán szétterült egy vigyor, és átkarolta a vállam. Még közelebb kerültünk egymáshoz, és én még jobban elpirultam. Amikor anya azt mondta, hogy neki is volt ilyen és kinőtte, tényleg hittem neki. De most már erősen kételkedem abban, hogy igaza lehet. Levette a karját a vállamról, és felállt a székről.
  - Gyere. - utasított Noel, és kinyújtotta felém a kezét. Egy ideig tétován néztem a kinyújtott karját, utána a kezébe csúsztattam az enyémet. Felmentünk a lépcsőn, áthaladtunk egy szobán és végül egy erkélyen kötöttünk ki. Gyönyörű volt a kilátás, az óriási fenyőerdőn túl látni lehetett a Västeråshoz messze fekvő hegyeket. Egy ideig csak kapkodtam a levegőt, utána Noelre néztem.
  - Ez gyönyörű! - sóhajtottam. Néhány magasabbra nőtt fenyő ágai közül átszűrődött a fény és megvilágította Noel arcát. A szeme csillogott, a haját szél borzolta. Szívdöglesztően nézett ki.
  - Akárcsak te. - mosolygott. Közelebb lépett hozzám, átkarolta a derekam és megcsókolt. Miután elengedett, elakadt a lélegzetem. Újra magához húzott, viszont most felkapott az ölébe. Csak most vettem észre, hogy a szoba, amin átmentünk egy hálószoba volt. Noel átvitt engem a helységen, miközben csókolgatott. Végül a nappaliban kötöttünk ki és Noel a kanapén folytatta tovább a kényeztetésem. Hogy volt-e rossz érzésem? Le akartam állni? Egyáltalán nem.

Tizedik fejezet - Linnea

A párnám tiszta könny volt. Olyannyira, hogy ha kifacsarom egy vödör csordultig tele lenne vele. Az egész éjszakát átbőgtem. Amikor megírtam Elisenek a dolgot azzal vígasztalt, hogy Viktor egy gyáva nyúl. Hah, kösz. A helyzet az iskolában sem volt sokkal jobb. Akárhányszor megláttam Viktort a szívembe hasított a fájdalom. Végül is az én hibám volt az egész, de mégis szar volt, hogy ennyi után vége a dolognak. Elise egész nap engem pátyolgatott, és próbált engem mással összeboronálni, sikertelenül. Azt hiszem, most már minden srácban Viktort fogom keresni.
Elise feljött hozzám, és ellátott zsebkendőkkel.
  - Szomorúság szaga van a szobádnak, szellőztessünk. - nyitotta ki az ablakot.
Kinyitottam a szekrényem, és megpillantottam Viktor egyik pulóverét, amit nálam hagyott. Arccal lefelé lefeküdtem az ágyra és bögtem. Azt hiszem, ha felkelek egy óriási tócsa lesz alattam.
  - Kérlek Lin, ne csináld. Megfulladsz a saját könnyeidben.
  - Már szakítottál életedben bárkivel is?
  - Igen. Kidobtam az ablakon az összes közös képet meg ajándékot, és semmi sem emlékeztetett rá.
  - A ruháit inkább visszaadom neki. Össze is pakolom. - pattantam fel. Elszántam magam, hogy túlteszek rajta. Bevágtam a ruháit az egyik táskámba és szóltam Elisenek, hogy induljunk. Néhány perc múlva már Viktorék háza felé tartottunk.
  - És ha valamit még csinálunk mellé? Mondjuk..
  - Nem Elise, én nem fogok busszút állni. Csendben a háttérbe vonulok, bepasizok és féltékennyé teszem.
  - Én ezt a Linneát szeretem! Na csapassuk!
Azt inkább nem árulom el neki, hogy az egyik pólóját meghagytam magamnak. Nem, nem széttépni, szagolgatni. Tiszta dilis vagyok.
  - És, hol laknak?
  - Ott! - mutattam a következő házra. Viktor a lépcsőn ült és cigizett.
  - Viktor cigarettázik? - kérdezte megszeppenve Elise.
  - Fogalmam sem volt róla.
A telefonja a kezében volt, írt valamit. Közelebb mentünk hozzá, de ő továbbra sem vett észre minket. Elise megköszörülte a torkát és Viktor felnézett. Továbbra is gyönyörű szemeivel minket méregetett és felhúzta a szemöldökét.
  - Minek köszönhetem a látogatásotokat?
  - Csak ezt hoztuk. - nyújtottam át neki a táskát. Kinyitotta és belenézett.
  - Kösz.
Egy ideig egymást néztük, utána Elise felé fordultam és intettem neki.
  - Azt hiszem, csak ennyiért jöttünk. Szia!
Megfordultam és elindultunk az úton. Még nem lenne késő visszafordulni. Viktor egy ideig még a tekinetével követett, utána visszaült a lépcsőre.
  - Ezt jól csináltad. Féltem, hogy a nyakába ugrasz és minden el lesu felejtve, de..
  - Így ismersz te engem? - nevettem.
  - Nem, igazából rád sem ismerek. Acél Linnea.
Egy srác jött velünk szemben, lehajtott fejjel. Ha nem megyek arrébb, egymásnak megyünk, viszont így csak a vállunk ütközött össze.
  - Noel, néha nézz fel is, ne csak a lábadat bámuld!
  - He? Ja, szia Elise! És izé..
  - Linnea. - mutatkoztam be.
  - Noel, szolgálatára. - csókolt kezet. Az arcom tiszta vörös lett. Fekete haja kivillant a szürke kapucni alól, a szeme is ugyan ilyen színű volt, és meglepően jól festett.
  - Már megcsináltattad az új tetoválásod?
  - Most jövök a szalonból.
  - Majd megmutatod? A tervek rohadt jól néztek ki, szeretném élőben is látni.
  - Szivi, az olyan helyen van, amit nem mutatok meg minden lánynak. - kacsintott Elisere és lehajtotta a kapucniját. - Hová mentek?
  - Felejteni. Linneának volt egy csúnya szakítása, most elhatároztuk, hogy féltékennyé tesszük a srácot.
  - Esetleg megharagszanak a hölgyek, ha csatlakozom? Utálok egyedül lenni, és otthon csak Mirc lenne a társaságom.
  - Nem, semmi baj.. Noel. - vágtam rá.
  - Ezt örömmel hallom. - mosolygott és mellénk szegődött.
  - Tudtad, hogy Elise egy csomót beszél rólad? Már úgy érzem jobban ismerlek, mint önmagam.
  - Valóban? - pirultam el. Elise karoncsípte Noelt, aki fájdalmat tettetett.
  - Jaj, kardodat szívembe döfted, nemes lovag! Meghalok a fájdalomtól!
  - Attól még, hogy te ki vagy gyúrva, mint egy grizlimedve én..
  - Te tök vézna vagy.
Elise megpróbálta fejbevágni, de Noel elhajolt.
  - Azt hiszem jobb, betöltöm a fal szerepét. - furakodtam be kettejük közé.
  - Jaj Linnea, már imádlak. - karolta át a vállam Noel. Ha eddig vörös volt a képem, most bíbor lett. Már csak az a kérdés, hogy miért csinálom ezt. Rápillantottam a kezére, a középső ujjára egy vasmacska volt tetoválva, a gyűrűsre egy háromszög.
  - Ezeknek van valami jelentése? - mutattam a tetkókra.
  - Őszintén fogalmam sincs. A vasmacskát egy csaj miatt raktam oda, nagyon szerettem őt. Neki is volt ilyen, csak utána félrekefélt én meg kidobtam. A háromszög meg azért van, mert ha metálvillát csinálok össze tudom érinteni a mutató és kisujjam.
  - Áhá. Én is szeretnék mindenképp. Persze csak ilyen kicsi, alig észrevehetőket, mint például egy fecske. De a piercingekért is meg vagyok őrülve.
Noel felhúzta a pulóvere ujját, a csuklójára egy fecske volt varrva.
  - Igazából nekem is van piercingem, a számban. Kivettem, mert néhány napja voltam felvételin, azóta lusta vagyok visszatenni.
  - Felvételin?
  - Ja. Orvosira. Már óvodás koromban is az operálós játékokkal játszottam.
  - Hé Noel, megcsalsz?
  - Én? Dehogy!
  - Eddig akármelyik barátomat mutattam be neked, te mindig leszóltad, most meg teljesen rá vagy mászva Linre.
  - Féltékeny vagy? - kérdezte Noel Elisetől gúnyos hangsúllyal.
  - Fúj, dehogy. Rád a világért sem lennék. Én Lint féltem.
  - Nem kell engem félteni. Emlékezz csak arra, amikor megrúgtam Axelt.
  - Az tényleg durva volt.
  - Beavatnátok?
  - Linnek a volt barátja, Axel igazán szoknyapecér volt, minden jobb nőt egy kicsit.. Megfogdosott. Egyszer Lin is látta és eléggé agresszívaj reagállt..
  - Húú! Nem lettem volna a srác helyében. Vele szakítottál?
  - Nem. Azóta még volt az, akitől jöttünk. Nem volt túl hosszú dolog, én hülye meg azt hittem, hogy másabb a többi srácnál. - sóhajtottam.
  - Aki téged dob az hülye. Azok alapján, amit Elise mondott rólad, ha veled járnék nem engednélek el.
  - Ez édes tőled. - mosolyogtam. Noel is villantott egy félmosolyt, szívdöglesztően nézett ki. Kussoljatok, érzések. - Egyébként hová megyünk?
  - Nem tudom.
  - Én majd éhenhalok. Tudjátok, milyen fárasztó megcsináltatni egy tetoválást?
  - Képzelem. Viszont ha Noel királyfi enni szeretne, akkor teljesítsük be a vágyát.
Végül egy bisztróban kötöttünk ki, ahol Noel állítása szerint isteni finom a kaja. Én rendeltem magamnak egy csirkemelles salátát (mert hát vigyázni kell a nem létező alakomra), Elise egy turmixot, Noel meg egy pizzát. Mind a ketten igazán furcsán nézhettünk rá, amikor kimondta, hogy egy negyven centiset kér.
  - Ne nézzetek rám így, még a végén kiesik a szemetek.
  - Egyébként ti jártok? - bukott ki belőlem a kérdés.
  - Dehogy. Egy ilyen csődtömeggel, mint amilyen Noel sosem randiznék. Csak barátok vagyunk. Egy koncerten találkoztunk.
  - Pontosabban Sleeping With Sirens.
  - Az. Beszélgettünk és kiderült, hogy ő is itt lakik. Furcsa, hogy ahhoz képest, hogy milyen öreg tök kedves.
  - Hé, csak két évvel vagyok idősebb nálatok.
  - Plusz ötezer év. Amikor először megláttam azt hittem, hogy vámpír. Ilyen kis hegyesek a fogai és mint te is látod, nála sápadtabb csak te lehetsz. Mint ha ikrek lennétek.
  - Hát persze. - kortyoltam bele a kólámba. Egy meglehetősen vékony pincérnő kihozta a kaját nekünk, és végig Noelt stírölte. Amikor elment, Elisevel összenevettünk.
  - Jaj Noel, akad itt még egy rajongód. - nyögte ki Elise, aki a nevetéstől alig tudott beszélni.
  - Az a csontváz? Jaj.
  - Minden lány ezt csinálja amikor meglátják. El vannak tőle ájulva, bárhová megyünk.
  - Csak tudnám miért.
  - Azért, mert viszonylag jó a pofaberendezésed. A hajadról inkább nem beszélek, egy fészek rendezettebb ennél.
  - Mi a bajod a hajammal? - túrt bele a sörényébe. Kisöpört a szeméből néhány kósza tincset, és az asztalnak döntötte az állát.
  - És, ti hogyan lettetek barátnők? Ha már sztorizgatunk, ne csak rólam beszéljünk.
  - Igazából nincs különösebb története. Ovi óta ismerjük egymást, de csak felsőben lettünk barátnők. És azóta elviseljük egymást. - adtam meg a választ. Elise a vállamra hajtotta a fejét, és lopott a salátámból.
  - Bah, nyúltáp.
  - És te Noel, ide jártál gimibe?
  - Hűséges vagyok Västeråshoz, igen. Nem hallottál rólam egyszer sem?
Megráztam a fejem. Noel csalódott arcot vágott és elvett egy szelet pizzát.
  - Pedig én voltam a legmenőbb az évfolyamban. Tényleg nem? Pedig akkor voltatok elsősök. Na mindegy. Egyszer úgy mentem iskolába, hogy még négykor buliztam. A házim nem volt meg, viszont az volt a nagyobb baj, hogy még totál részeg voltam. Az órák közepén csak úgy felröhögtem, a srácok alig bírtak vonszolni. Állítólag akkor szakítottam a barátnőmmel, aki utána dühös smsekkel bombázott. Semmire sem emlékszem, ezt is úgy mesélték nekem. Viszont ilyen állapotban is megírtam az aznapi bioszdogát ötösre.
  - A biológia iránti vonzalmad beteges. Én kifejezetten rühellem, és nem is vagyok túl jó belőle. - sóhajtottam.
  - Ez rémes. Most szépen nekiállunk megbeszélni, hogy milyen a tehén bele.
  - Basszus Noel, elvetted az étvágyam. Most abszólút nem vagyok kíváncsi egy tehénre sem. - dorgálta meg Elise Noelt, de ez nem nagyon tántorította el attól, hogy le ne rajzolja egy szalvétára. A hátara is írt valamit, de utána megfordította és felém csúsztatta. Egy igazán kidolgozott tehénbelsőséget láttam maga előtt és egy feliratot, hogy a háta a lényeg. Megfordítottam a szalvétát, amin Noel telefonszáma volt. Elmosolyodtam és zsebrevágtam. Noel is vigyorgott, de ezt jól tudta leplezni az evéssel.
  - Mi ez a vigyorgás? Óó, érzem köztetek a kééémiát. Vagy lehet, hogy ez csak Noel szaga?
Noel Elise felé dobott egy sajtdarabot, ami a szájaban landolt.
  - Mindig elfelejtem, hogy jók a reflexeid.
  - Hát doki, ezt benézted. Elmegyek még egy villáért, igazán csábító ez a saláta. - pattant fel Elise, és kimászott a boxból. Valahogy az az érzésem, hogy össze akar engem hozni Noellel. Amit más esetben értékelnék, de még valahogy nem megy. Mármint nem az, veszettül helyes srác, simán rávetném magam, de tegnap szakítottam. Egy szűzprostinak néznének.
  - Tudtad, hogy változik a szemed színe?
  - Hm?
  - Amikor először néztem, hogy milyen szép a szemed sötétzöld volt, most meg olyan színű, mint a Földközi-tenger.
Látom Noel igazán sajátos módon bókol. Már ha ez vehető annak.
  - Ezt vegyem dícséretnek?
  - Akár. - suttogta és megint villantott egy félmosolyt.
Elise visszatért, kezében egy villával. Átugrott rajtam és közénk húzta a tányérom. Felszúrt a villájával egy darab húst és betömte a szájába.
  - Lin, alig ettél!
  - Nem vagyok annyira éhes.
  - Így is tök deszka vagy, ne akarj még jobban lefogyni.
Elé toltam a tányért és megittam a maradék kólámat. Noel a pizzáját bámulta és felpattant, hogy becsomagolja.
  - Na, hogy tetszik? - vont kérdőre Elise, amint Noel messzebb ért.
  - Mi?
  - Nem mi, hanem ki!
  - Hát..
  - Elpirultál! Szóval tetszik! Háh, tudtam. Ha nem lenne ennyire béna és öreg talán még nekem is bejönne.
  - Nem is az. Olyan.. Laza. Basszus, ezt a szót utoljára alsóban használtam.
  - Igazából tényleg az. Imádom, amikor sztorizgat. A legtöbb izgalmasabb dolog holt részegen történt vele, vagy be volt állva. Az a vicc, hogy ő ilyen életmód mellett is jobb jegyeket kapott, mint én. - sóhajtott és tovább ette a salátám.
  - Itt vagyok hölgyek, lemaradtam valamiről?
  - Semmiről. - néztem Elisere, aki elmosolyodott.
  - Oké, én nem értem, higy csináljátok. Ha csak egymásra néztek már értitek a másikat.
  - Kérlek, mi varázslók vagyunk és telepatikusan beszélünk.
  - Mindent értek. - nevetett és hátradőlt a székén.
Miután Elise bekebelezte a kajámat kifizettük a számlát. Elise hazament, én meg egyedül maradtam Noellel. Ezért még megkapja a magáét.
  - Öhm.. Nem lenne kedved sétálni egyet? Vagy bármit.. - vetette fel Noel.
  - De.
Noel elmosolyodott és a vállamra tette a karját. Ha most látna anya, tuti kinyírna. Mindig is ellenezte, hogy én a népszerűtlenekkel lógok, viszont mára nagyjából megbékélt a gondolattal.
  - És, kedves Linnea, a te testvéred Agaton?
  - Honnan tudod? - húztam össze a szemöldököm.
  - Ismertem. Igazán.. Inkább nem mondok róla rosszat, még a végén megharagszol rám.
  - Rühellem őt, csak nyugodtan. Egyáltalán nem leszek rád zabos.
  - Huh, megnyugodtam. Olyan furcsa, hogy teljesen mások vagytok.
  - Nem te vagy az első, aki ezt megjegyzi. Kábé mindenki Agatont bírja, én meg a háttérben maradok. De nekem így tökéletes.
  - Amikor én voltam felsős szinte az összes évfolyamtársam és néhány fiatalabb is velem akart lógni. Én túl menő voltam ahhoz, hogy mindenkivel barátkozzak, volt egy néhány személyből álló köröm. Jaj, akkor mennyi barátnőm volt, bele sem merek gondolni.
  - Gondolom nagy nőcsábász lehettél.
  - Az nem kifejezés!
Felnevettem, de Noel csak továbbra is vigyorgott.
  - Várj, van egy ötletem! - kiáltott fel.
  - Csupa fül vagyok.
  - Ha én megjelenek a gimitekben, akkor mindenki észrevesz. Tudod, a sztár lét..
  - Igen..?
  - Ne vágj folyton a szavamba, mert elveszítem a vonalat. Na szóval, ha én vinnélek el titeket iskolába, akkor mindenki szemében lépnétek néhány fokot a ranglétrán, mert egy híresség furikáz.
  - Híresség? Látom növelte az egód a sztárság.
  - Még nem fejeztem be. Talán azt a srácot is féltékennyé tudnánk tenni.
  - Így már is jobban hangzik. Megegyeztünk.
Noel még szélesebbre húzta a vigyorát és megszorította a vállam.
A nap a horizont alá siklott, amikor Noellel abbahagytuk a beszélgetést. Felajánlotta, hogy hazakísér, én meg boldogan elfogadtam. Bármit, csak hogy ne kelljen egyedül kennem. Ki tudja, hogy melyik sarokról ugrik elő egy szervkereskedő?
Némán sétáltunk egymás mellett, amíg a mi házunkhoz nem értünk. Noel megállt a járda közepén és a házat méregette.
  - Azta, ezt nehéz lehet takarítani. Rohadt nagy. Az én lakásom ehhez képest egy egérlyuk, pedig az sem túl kicsi.
  - Az a szerencsénk, hogy nem nekünk kell kipucolni.
  - Ja. Majd holnap találkozunk, Linnea. Szia!
Elköszöntem tőle én is, és az ablakból figyeltem, ahogy Noel távolodik.
  - Mit bámulsz? - állt mellém Agaton, aki engem méregetett.
  - Semmit. - suttogtam, és felszaladtam a szobámba. Ahhoz képest, hogy ez egy elég rossz napnak indult, eléggé boldog befejezése lett.

Kilencedik fejezet - Viktor

Eltelt egy újabb hét, és ismét hétfő van. Hurrá, üdvrivalgás. Linnea elfoglalta a szokásos helyét a kinti kanapén, én meg óriási lelkesedéssel bementem Ineshez. Leültem a fotelba, és a karfájára csaptam a kabátom.
  - Szia Viktor! Hogy telt a szünet?
  - Kösz, jól. Magának?
  - Igazából nekem nincsen nagyon szünetem, akkorra is be voltam táblázva. Végig Linneával voltál?
  - Igen.
  - A szüleiddel még mindig nem vagy jóban?
  - Nem mondhatni. Próbálkoznak mindenhová elrángatni, de általában a házira hivatkozva Linneával töltöm az időm.
  - Nem szeretnél velük is lenni?
  - Eddig is tökéletesen megvoltam nélkülük.
  - Egyébként nincs egy testvéred?
  - Csak volt. - mondtam miközben lesütöttem a szemem a földre.
  - Mi történt vele?
  - Az egész az én hibám volt. Ő tíz éves volt, én meg tizenhárom. Anyáék leküldtek minket játszani, mert jött valami ismerősük. Mentünk volna át a zebrán, viszont Jessika labdája kigirult az útra. Kiszaladt érte, de előtűnt a semmiből egy autó, és elgázolta. Egy ideig még gépeken tartották, de nem történt semmi.
  Ines nagy, barna szemeivel az arcomat fürkészte, és írt valamit a füzetébe.
  - Egyébként honnan tudta?
  - Mit?
  - Hogy volt egy testvérem. Szinte senki sem tudja, csak Lin.. Linnea!
  - Viktor, ez csak egy megérzés volt.
  - Kötve hiszem. - makacsoltam meg magam. Már tudom, hogy Linneának miért kellett Inesszel beszélnie.
  - Kérlek, ne őt hibáztasd. Nem akart neked rosszat, ellenkezőleg..
  - Eddig nem is nagyon hittem azt, hogy ő a hibás, de köszönöm a megerősítést. - álltam fel.
  - Viktor, mit csinálsz?
  - Elmegyek. Azt hiszem, beszédem van Linneával.
  - De még van negyed óránk.
  - Kit érdekel? - vágtam be magam mögött az ajtót.
  - Ilyen hamar végeztetek? - mosolygott rám Linnea.
  - Muszáj volt?
  - Mi?
  - Elmondtál mindent Inesnek. Tudok róla.
  - De..
  - Hiába próbálsz mentegetőzni.
Felvettem a kabátom és kiszaladtam az épületből.
  - Viktor! - hallottam a hátam mögött Linnea hangját. Rágyújtottam egy cigarettára és felgyorsítottam a lépteim. Átmentem az út túloldalára. Linnea könnyes szemmel állt az útpadkán és még utoljára a nevemet kiáltotta.

Egész éjszaka alig tudtam aludni. Igazán hosszú kapcsolat volt a miénk, mondhatom. Én továbbra is szeretem őt, viszont számomra megbocsáthatatlan az, amit csinált. Rajtunk gondolkoztam, és mire észbekaptam hajnali négy óra volt. A telefonomat bámultam, és lecseréltem a háttérképet (ami eddig egy közös kép volt). Sóhajtottam egyet és a fal felé fordultam. Lehunytam a szemem, és mikor már félálomban voltam kinyílt a szobám ajtaja. Anya volt az, kezében egy bögrével. Egy ideig engem nézett, utána kiosot és becsukta az ajtót. Vajon minden éjszaka ezt csinálja?

Az iskola rémes volt. Hiányoztak Linnea rémes viccei, a beszólásai és ő maga is. Akárhányszor meglátott, mindig elindultak a másik irányba Elisevel. A szeme vörös volt, megint ugyan olyan lett, mint amikor megismertem. Csak kötöttek hozzá az emlékek.
A matematika terem szinte üres volt még, amikor beültem a helyemre. Kihúzódtam a pad szélére, és elbújtam a könyvem mögé. Az ajtó mellett két lány állt, az egyik mint ha sírna. Jaj, van elképzelésem, kik kehetnek.
  - Ne bőgj miatta! Az ő hibája, hogy volt olyan hülye, hogy elengedett.
  - De én szeretem őt! Azt is miatta csináltam. Hogy Ines tudjon neki segíteni.
  - Inesnek megvannak a módszerei. Emlékezz csak arra, amikor egyszer együtt voltunk ott. A legeltitkoltabb félelmeimet is kihúzta belőlem.
  - De akkor is rosszul esik, hogy az első veszekedésünkkor kidob.
  - Miért, kimondta, hogy szakítani akar?
  - Nem, de csak úgy otthagyott. Egyedül.
  - Lin, amilyen jól nézel ki percek alatt összeszedsz valakit.
  - De nekem nem valaki kell. Mikor végre beleszerettem valakibe elveszítettem. A saját hülyeségem miatt. Én ebbe beleőrülök.
  - Kérlek, ne sírj. Muszáj azt mutatnod neki, hogy jól bírod a dolgot.
  - Hülyeség volt mellé ülni minden órán.
A csengő megszólalt, és egyre többen áramlottak be a terembe. Linnea egy ideig még az ajtóban állt, utána tétován elindult a pad felé. Közénk rakta a könyveit és a kupac mögé bújt. Néha szipogott egyet, és olyankor óriási sebességgel előkotort egy zsebkendőt.
Egy barom vagyok, hogy hagytam elmenni.

Nyolcadik fejezet - Linnea

Az őszi szünet gyorsan eltelt, és én szinte végig Viktoron lógtam. Hétfő van, azaz a pszcihológusos nap. Amíg Viktor bent hallgatott, én kint magazinokat olvastam. Az az egy óra furcsa módon gyorsan telt. Én elhatároztam, hogy beszélek Inesszel és rávezetem, hogyan kell Viktorból kiszedni a dolgokat. Nem, én nem kitolni akarok vele. Azt akarom, hogy segítsenek neki. Tyra leült mellém és egy mosolyt villantott rám.
  - Szia Lin! Hogy vagy?
  - Hello Tyra, kösz, jól. Te?
  - Én is, mostanában egyre jobban. Apa összecuccolt és elment, már sokkal nyugodtabb vagyok.
  - Az jó. - mosolyogtam. Lélekben már az Ineses beszélgetést gyakoroltam.
  - Egyébként az a srác a barátod?
  - Aha.
  - Szerencsés vagy. Tudod, hogy kábé minden csaj meg van érte őrülve? Most ő az ügyeletes szépfiú.
  - Igen Tyra, tudom. Igazából tapasztaltam is. - pillantottam az ajtóban álló Viktorra.
  - Mehetünk? - mosolygott.
  - Mindjárt. Beszélnem kell Inesszel. Tudod, ilyen kontroll szerűség.
  - Oké, megvárlak.
Beléptem az ajtón, Ines az íróasztala mögött ült.
  - Ez a hely semmit sem változott.
  - Li-Linnea? Szia! Minek köszönhetem a látogatásod? Időpontot kérnél?
  - Nem köszi, teljesen jól vagyok. Megvan a gyógyszerem.
  - Áh, értem. Viktor nagyon helyes srác, csak tudod.. Elégge visszahúzódó.
  - Igazából nem mindenkivel ilyen. Pont miatta jöttem. Segíteni szeretnék, hogy hogyan húzz ki belőle minél több dolgot.
  - Ő tud erről?
  - Nem. Gyorsra fogom, mert gyanakodni fog. Ha megérzésem nem csal, néhányszor szokott említeni egy bizonyos Jessikát. Ő a húga, öt éve meghalt. Igazából azt még én sem tudom, hogy hogyan, viszont ha róla kérdez valaki, eléggé.. Megváltozik.
  - Azt vettem észre. Néha feloldódik és elkezd beszélni, de utána hitrtelen abbahagyja és utána némán ül.
  - Igazából a szülei teljesen elhanyagolják, amióta Jessika meghalt, úgyhogy bennük nem nagyon bízhat. Mind a ketten még mindig miatta keseregnek. Viktor úgy érzi magát, mint ha ő lenne a felesleges kerék. A munkájuk miatt minden évben más iskolába kerül. Azt állítja, hogy ő már megszokta, de tudom, hogy nehéz neki. Azt hiszem, most csak ennyit mondhatok, azt adtam be neki, hogy beszélni akarsz velem.
  - Nekem már ennyi is sokat segített. - mosolygott.
  - Egy dologra megkérhetlek? Ne áruld el neki, hogy ezeket én mondtam. Tudom, hogy megharagudna rám, én meg azt nem bírnám ki.
  - Egyébként egy csomót beszél rólad. Azt mondja, hogy mindennél fontosabb vagy neki.
Szórakozottan tekergettem a hajam és elköszöntem Inestől.
  - Miről beszélgettetek? - szegezte nekem a kérdést Viktor, amint kiléptem az ajtón.
  - Igazából semmiről.
Ha tudnád, hogy miről, letépnéd a fejem.
  - Nincs kedved eljönni hozzám? - kérdezte.
  - De, menjünk.
Kézenfogva sétáltunk az utcán. Mind a ketten szótlanul sétáltunk, míg a házukhoz nem értünk. Viktor összeszörított fogakkal nyitott ajtót, és megnyugudva konstatálta, hogy senki sincs otthon. Nem akartam része lenni Viktor faggatásának, már egyszer megjártam a dolgot. Én csak ott ültem és hallgattam.
Bementünk Viktor szobájába és leültem az ágy szélére.
  - Olyan szótlan vagy. Van valami baj?
  - Nem, dehogy! Nincs semmi. Egyébként már hajlandó vagy beszélni Inesszel?
  - Nem. Továbbra is hülyeségnek tartom.
  - Pedig az egész a te érdekedben van.
  - Talán. - vonta meg a vállat és lefeküdt mögém. Elkapta a derekam és magához húzott.
  - Viktor.. Ugye tudod, hogy szeretlek? Bármi történjen, én azt miattad teszem. Oké?
  - Őő.. Oké..?
Sóhajtottam egyet és a mellkasára hajtottam a fejem. Szörnyű bűntudat gyötört a dolog miatt, pedig jót tettem. Azt hiszem.
Viktor a gerincemet simogatta, egész testemben borzongás futott végig.
  - Egyébként tudtad, hogy sosem mondtad ki, hogy szeretsz?
  - Tessék?
  - Csak utalni szoktál rá. Egyenesen ezt még egyszer sem hallottam a szádból.
  - Ó, tényleg? Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek..
Az egytagú szóláncot egy csókkal szakította félbe, és a pulóverem alját birizgálta. Levettem, de Viktor igazán csalódott arcot vágott az alatta lévő póló miatt.
  - Jaj Linnea, olyan meleg van itt..
  - Jaj Viktor, szerintem meg határozottan hideg. - nevettem. Az enyelgésünknek egy "Megjöttünk!" vetett véget. Viktor elbújtatott a takarója alá. A szülei még nem tudnak rólunk, és eléggé félünk a reakciójuktól amikor megtudják, hogy már lassan egy hónapja már többek vagyunk barátoknál.
  - Viktor, egyedül vagy?
  - Igen, anya.. Miért?
  - Ja, csak mert el szeretnénk vinni téged valahová. Lenne kedved?
  - Nem lehetne máskor? Egy csomó házim van.
  - Ha így elzárkózol előlünk nem tudunk neked segíteni. - ült le Zelma, történetesen éppen a lábamra. Felnyikkantam, és megpróbáltam kiszabadítani onnan a végtagom, de nem nagyon sikerült.
  - Anya, én tényleg menni szeretnék, de holnapra még be kell fejezeznem egy esszét.
  - Értem. - állt fel bánatos arccal Zelma, és az ablakohoz sétált. Elkezdtem Viktor hátát nyomogatni, de elkapta a kezem és visszatette a paplanja alá.
  - Egyébként milyen volt a foglalkozás?
  - Igazából semmi extra nem történt.
  - Hajlandó vagy már kitálalni Inesnek?
Viktor megvonta a vállát és az ölébe vette a matekfüzetét.
  - Meghívást kaptunk egy díszvacsorára, egész este nem leszünk itthon. Ne nagyon maradj fent sokáig. - sétált ki a szobából Zelma és becsukta az ajtót. Ledobtam magamról a takarót és Viktorra néztem a legádázabb tekintetemmel.
  - Ráült a lábamra! Látod? Tiszta piros, rohadtul fáj! Ezt még megkapod! - fordítottam neki hátat. Viktor elkapta a derekam és magához húzott, de én felemeltem a füzetét és lábonvágtam vele.
  - Nem akarlak elkeseríteni, de abszolút nem éreztem semmit.
Forgattam a szemem és háttal nekidőltem. Jó, kezd tényleg határozottam hideg lenni ebben a szobában. A pulóverem után nyúltam, de Viktor eldobta a szoba másik végébe. Kellett nekem nagy dekoltázsos cuccot vennem.
  - Gonosz vagy.
  - Tudom. - suttogta miközben a nyakamat csókolgatta.
  - Elmentünk! - hallatszott Måns hangja. Viktor visszakiáltott egy okét, és tovább puszilgatott.
  - Linnea, csak a tiéd vagyok estére.
  - Csodás. - válaszoltam és rádőltem Viktorra.

Hetedik fejezet - Linnea

Az este hamar eljött, és anya hagyott nekem egy üzenetet, hogy elment a barátaival, csak későn fog hazaérkezni. Agaton az egész szünetet Stockholmban tölti, én meg egyedül nem érzem magam túl jól. Sajnos a pánikrohamaim megmaradtak, és ilyenkor általában meg szokott környékezni néhány.
Letusoltam és megmostam a hajam. Szerettem, ha Viktor velem van, mindig úgy éreztem magam, mint ha teljes biztonságban lennék. Sokszor szoktam megkérni, hogy az éjszakát is töltse velem, ilyenkorra már bekészített magának egy pizsamát a szobámba. Miközben szárítottam a hajam végig a mai nap körül jártak a gondolataim. A beszélgetés Tyrával, Axel, és az újságcikk az ideális kapcsolatról. "Nem szabad túlságosan kötődni a pasihoz már az első hetekben.." Itt én már elrontottam. A cikk többi része arról szólt, hogyan kell az ágyba csábítani a barátod és mennyi idő után. "A pasik a rámenősséget nem szeretik, ne lógj rajta mindig, neki is van élete!" Ezt a pontot sem nagyon tartom be. Amikor csak lehet, Viktorral vagyok. Kábé fél évig bírtam a "nem kell nekem senki" dolgot, és az első adandó alkalommal beleszerettem valakibe. Viszont Viktor nem olyan, akinek csak a szexen jár az esze. Axel szilveszterkor akart ágyba vinni engem. Végül nem rám esett a választása, és utána fel volt háborodva, hogy miért szakítok vele.
Begöndörítettem a hajam és az egyik olyan pizsamámat vettem fel, amiből kivillam a hasam. Már nem vagyok annyira deszka, a ruháim sem állnak rajtam olyan rémesen. Visszamentem a hálószobámba és nekidőltem a falnak. Viktor a telefonján babrált valamit, és nagyon bele volt merülve. Befeküdtem mellé az ágyba.
  - Mit csinálsz?
  - Jesszus, a szívbajt hozod rám. Váo, de jól nézel ki! - nyomott egy csókot a számra és az éjjeliszekrényemre rakta a telefonját. Elpirultam. Még mindig nem vagyok hozzászokva a bókokhoz, Axel csak annyit mondott, hogy jó a hajad, azt is csak néha.  - És, mit csináljunk? Mert nekem vannak ötleteim.. - Viktor szája egy pajkos mosolyra húzódott.
  - Én arra gondoltam, hogy megnézhetnénk egy filmet, de halljuk, te mit találtál ki!
  - Á, a tiéd jobb, nyertél. Én valami teljesen másra gondoltam..
Elnevettem magam. Imádom, amikor ilyen. Mint ha elfelejtene mindent, és teljesen feloldódik.
Előkotortam a laptopom és elkezdtem sorolni a filmeket, amik le vannak töltve. Végül egy horrorfilm, azaz az Oculus mellett döntött. Bevackoltam magam az ölébe és elkezdtük nézni. Igazából már a felénél nem néztem a filmet, Viktort figyeltem. Miután észrevette elmosolyodott.
  - Tetszik a látvány?
  - Viktor drágám, neked szerénységi leckéket kéne venned. Bár lehet, hogy már az sem segítene rajtad.
  - Linnea drágám, neked kijár egy jó nagy csók emiatt a beszólás miatt. Jó úton jársz, lassan te is olyan leszel, mint én.
A szemet forgattam, és egy jó hosszú csókot váltottunk. Mikor visszaméztem a képernyőre a főszereplő csajba pont belecsapódott a saját csapdája, és felnyüszítettem. Mindenki azt hiszi rólam, hogy jól bírom a horrorokat, de legszívesebben betiltatnám az egészet. Miután elvezették a testvérét a rendőrök Viktor hátrahúzott az ágyra és átkarolta a derekam.
  - Te hogy hogy nem ijedtél meg egyszer sem?
  - Mert már láttam. Az előző iskolámban az amerikai cserediákkal néztük meg a moziban. Akkor is halálra untam magam. Viszont most tudtam, hogy mikor kell eltakarnom a szemed.
  - Jaj. - nyögtem. A pólója felcsúszott, kivillant a hasizma. Az ajkamba haraptam és megpróbáltam nem odafigyelni. Közelebb húzódtam hozzá, a nyakába csimpaszkodtam. Viktor elkezdett csókolgatni, mígnem már a nyakamnál tartott. Én meg teljesen lesokkoltam. Egy ideig teljesen mozdulatlanul feküdtem, és a semmibe meredtem. Abszolút nem így képzeltem el az éjszakát.
  - Linnea, élsz még? - rázott meg Viktor.
  - Persze, persze.. Jól vagyok
Végül az egészből nem lett semmi.

Reggel nagy meglepetésemre a nap első sugarai ébresztettek fel. Novemberben napsütés Västeråsban? Lehetetlen. Viktor még aludt, én kikeltem az ágyból és felöltöztem. Készítek neki valamit, és reménykedem, hogy egy jó ideig még nem ébred fel. Rémesen főzök, szinte semmit sem tudom úgy elkészíteni, hogy ne rontsam el. Imádkozom, hogy ez az az alkalom legyen, amikor még nekem is sikerül valami.
A konyha szokatlanul kihalt volt, anya ilyenkor már rég reggelivel az asztalon fogad minket. Azaz már rég abbahagytuk az evést, mert már tíz óra volt. Kivettem a hűtőből egy doboz tojást és felmelegítettem egy serpenyőt. Beleütöttem négy tojást és le nem vettem róla a szemem. És láss csodát, mindegyik tökéletesre sikerült. Kivettem a szekrényből két tányért, az egyikre anya reggelijét raktam, a másikra a Viktorét. Egy tálcára raktam az övét, és egy pohár narancslevet is tettem mellé. Felegyensúlyoztam a tálvával a lépcsőn és a szobába belépve egy sóhajtással nyugtáztam, hogy Viktor még alszik. Letettem melle a tálcát és leültem az ágy szélére. Összeszedtem minden lelki erőmet, hogy felébresszem (olyan édes, amikor alszik!), de nem lett rá szükségem. Elkezdett a karjával keresni valamit az én oldalamon, és megmarkolta a tálca szélét. Felhúzta a szemöldökét és kinyitotta a szemét.
  - Basszus, azt hittem meglógtál.
  - Csak is. - nyomtam egy csókot a szájára és az ölébe raktam a talcát. Elmosolyodott és elkezdett enni.
  - Nem kérsz?
  - Kösz, nem vagyok éhes. Amúgy tíz óra van, ha ilyenkor reggelizek nem lesz étvágyam.
  - Hogy hány óra? - kerekedett el a szeme. - Legutóbb a nyári szünetben aludtam eddig.
  - Akkor azt hiszem, sokat kell együt lennünk. Alvókúrára foglak.
  - Jaj.
Hozzábújtam és a mellkasán doboltam. Félretette a tálcát és magához húzott. Egy totális csődtömegnek éreztem magam az éjszaka miatt.

Hatodik fejezet - Viktor

  - Viktor, szerintem ezt az alkalmat szenteljük a bemutatkozásnak és annak, hogy elmeséled, mit érzel. Én Ines vagyok, de ezt tudod, négy éve dolgozom pszcihológusként. Te is bemutatkoznál?
  - Nevemet tudja, gondolom a szüleim a többit elmesélték.
  - Kérlek, ha együttműködsz sokkal hamarabb végzünk.
  - Szuper.
  - Most mire gondolsz?
  - Arra, hogy az egész dolog egy nagy hülyeség. - forgattam a szemem. Ines feltolta a szemüvegét és keresztbe tette a lábait.
  - Viktor, ne legyél ilyen szkeptikus a foglalkozással kapcsolatban. Lehet, hogy élvezni fogod.
  - Az kizárt.
Ines sóhajtott egyet és folytatta e lelkemre beszélést.
  - Nálad makacsabb emberrel még nem is találkoztam. Ez már a második alkalom, és még mindig nem vagy hajlandó semmit sem mondani.
Megvontam a vállam. Elhatároztam, hogy nem fogok semmiről sem beszélni amíg itt vagyok.
  - Akkor beszéljünk másról. Az a lány, aki mindig vár rád a barátnőd?
  - Igen. - mosolyodtam el. Eszembe jutott, hogy ebből az egészből is viccet csinált.
  - Na látod, megy ez neked! Mikor jöttetek össze?
  - Két hete. Imádom őt.
  - Egyszer nem lenne kedved őt is behozni?
  - Nekem már az is ciki, hogy ide kell járnom, nem kéne őt is belerángatnom.
  - Honnan tudod, hogy nem lenne benne?
  - Bizots beleegyezne, de nem akarom, hogy itt legyen. Ő tud mindent, és még a végén elszólná magát.
  - Nekem miért nem akarsz beszélni nekem a dolgokról?
  - Mert nem segíthetne, én teljesen épeszű vagyok.
  - Akkor nem lenne baj, ha elmondanád.
  - Minek?
  - Mert kívancsi vagyok rá.
  - Aki kíváncsi, hamar megöregszik. - dörmögtem és keresztbe fontam a karom.
  - Látom tényleg szeretsz gonoszkodni.
  - Honnan veszi?
  - Linnea az első alkalom előtt mondta, hogy ne vegyem ezeket a szívemre, mert vele is sokszor csinálod.
  - Sokszor? Nem is.
  - Vagy csak nem veszed észre.
Felhúztam a szemöldököm.
  - Tudom, hogy mikor mondok valakinek valami rosszat. Őt csak.. Csak néha szoktam piszkálni.
  - És mást is szoktál piszkálni?
  - Hát.. Nem tudom igazából, hogy ki mit vesz annak. Például Raquel megharagudott rám, mert felhívtam arra a figyelmét, hogy túl rövid volt a szoknyája és ha lehajolt, kilátszott mindene.
  - Raquel?
  - Az egyik focistársam barátnője.
  - Focizol? Ezt nem is tudtam.
  - Egészen kicsi korom óta. Ez volt az, amiben ki tudtam tölteni az összes haragom. Ha belerúgtam a labdába, az nem visított fel.
  - Valaki felvisított?
  - Egyszer meghúztam kicsi koromban Jessika haját. Egész nap hisztizett. Így visszagondolva vicces, de akkor igazán kikaptam a dolog miatt.
  - Azóta is bántottad?
  - Dehogy! Nem emelek kezet senkire. Jó, nemrég volt egy kisebb balhé.
  - És verekedtetek?
  - Ja. A srácnak betört az orra, de nekem nem lett semmi bajom.
  - Hogy történt a dolog?
  - Az egyik srác beszólt Linneának, én meg orrba vágtam. Nem nagy cucc.
  - És kaptál érte valamit?
  - Nem. A srác jobbnak látta, ha nem árulkodik, mert velem szemben nem lehet veszíteni.
  Ekkor hasított belém a felismerés, hogy mégis beszélek. Ráadásul olyan dolgokról, amiket pont nem akartam kifecsegni.
  - Ezt hogy érted?
  - Á, igazából semmi.
Az órára pillantottam. Még tíz perc és szabadulok. Ines lejegyzetelt néhány dolgot a füzetébe és az arcomat fürkészte. Már csak öt perc.
  - Látom már azon jár az eszed, hogy mikor mehetsz. Elengedlek.
Hálásan pillantottam Inesre és kisétáltam a váróterembe. Linnea egy magazinnal a kezében ült, és közben a mellette ülő lánnyal csevegett. Amikor megpillantott felémvillamtott egy mosolyt és elköszönt a beszélgetőpartnerétől.
  - Na, hogy ment? - kérdezte miközben megölelt.
  - Nem történt semmi.
Átkaroltam a derelát és kimentünk az épületből.
  - Én is jártam ide, szóval megtanultam, hogy az a legjobb, ha mindent elmondasz. Egy hónap után már nem kellett járnom.
  - Azt a lányt is innen ismerted?
  - Tyrát? Igazából az iskolából, de egy időben együtt jártunk ide. Neki azóta vissza kell járni. Mondjuk nem is csodálom, szegénynek tényleg vannak gondjai.
Linnea ezalatt a két hét alatt igazán megváltozott. Mindent elmond nekem, és amit én nagy örömmel vettem észre, egy kicsit hízott is. A haját egy kicsit rövidebbre vágatta, de így is gyönyörű. Nem mindig sminkeli ki magát olyan erősen, mint régebb és Elisevel újra elválaszthatatlanok. Minden délutánt együtt töltünk, egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Kezdem úgy érezni, hogy egész életemben Rá vártam.
  - Hé, föld hívja Viktort!
  - Hm?
  - Nincs kedved eljönni hozzám? - nézett rám a "légyszíí, légyszíí" tekintetével.
  - De. - egyeztem bele mosolyogva. Azt eddig tudtam, hogy nem szeret egyedül lenni, viszont mostanában visszaél ezzel a dologgal.
  - Agaton elment valami találkozóra, anya meg délutános.. Egyedül leszünk.
Zöld szeme pajkosan csillogott, megcsókoltam. Linnea behúzódott a hátam mögé, és hátulról fogta a derekam.
  - Mit csinálsz?
  - Bújtass el! Majd.. Majd elmondok mindent. Az a lényeg, hogy ne vegyen észre.
Egy barna hajú fiú jött velünk szembe, már találkoztam vele. Egyszer bejött az egyik edzésünkre, ő volt eddig a csapatkapitány. Miután harmadikos lett sportakadémiára ment.
  - Szia Viktor! Emlékszel rám, ugye?
  - Igen Axel. Visszajöttél?
  - Az őszi szünetre hazajöttem. Ki a barátnőd?
  - Ja, ő..
  - Linnea? - ismerte fel Axel, hangjában leplezetlen meglepődéssel.
  - Hello Axel.. Izé.. Látom ismeritek egymást Viktorral.
  - Látom nem sírsz már utánam.
  - Ezt honnan veszed?
  - Kérlek, nekem vannak még barátaim az iskolában.
  - Az nagy dolog, hogy valaki kibírja a társaságod.
  - Csak a focis fiúkra buksz?
  - Képzeld, nem. Viktornak van egy olyan személyes varázsa, ami belőled hiányzik. Ja, neked nincs is személyiséged.
Én csak ott álltam, mint egy fal, aki megakadályozza az egymásnak ugrást. Fogalmam sincs, hogy mi volt köztük, de nagyon csúnya vége lehetett.
  - Viktor, akkor megyünk? Nem szeretnék több időt idiótákra pazarolni.
Linnea a kezembe kapaszkodott és továbbindultunk. Odavetettem Axelnek egy sziát, Linnea meg szinte futott, olyan gyorsan ment.
  - Ez meg mi volt?
  - Axel a volt barátom. Ennyi.
Hát nem úgy tűnt, hogy ennyi lenne az egész.
Odaértünk Linneáék házához és felmentünk a szobájába. Linnea továbbra is fel volt paprikázva, de amikor magamhoz húztam egy kicsit lenyugodott. Levettem a pulóverem és elnyújtóztam az ágyán. Mellémfeküdt és a mellkasomat simogatta. Egy csókot leheltem az ajkaira és még közelebb húztam magamhoz. Közben folyamatosan azon gondolkoztam, hogy vajon milyen dolgokat nem mondott még el nekem.
  - Viktor, nem maradsz itt éjszakára?
  - Miért?
  - Csak gondoltam megkérdezem..
  - Írok egy üzenetet apának, utána a tiéd vagyok. - álltam fel az ágyról. Előkaptam a telefonom és annyit írtam apának, hogy ne várjanak, nem megyek haza. Igazából örültem is a dolognak, nem nagyon szerettem otthon lenni az utóbbi időben. Megpróbálnak velem foglalkozni, ami abból áll, hogy kifaggatnak a napomról és nem akarnak békén hagyni. Nem egyszer maradtam éjszakára Linneánál, olyankor mindig meg kellett állnom, hogy ne.. Szóval szinte hátrakötött kezekkel aludtam. Nem hiszem, hogy ő is annyira kötődne hozzám, mint én hozzá. Azt hiszem vége lenne az életemnek, ha elveszíteném őt a saját hülyeségem miatt.

Ötödik fejezet - Viktor

Kiadtam magamból mindent Linneának. Azokat a dolgokat, amiket ha magamban kell tartanom egy idő után megőrülök. Meséltem neki Jessikáról, a szüleimről, az előző barátaimról, akik nem is sejtették, hogy mi van velem. Egyszóval az egész életemet elmondtam neki néhány óra leforgása alatt. Figyelmesen hallgatott. Arca kifejezéstelen volt, nem tudtam megállapítani, hogy ez a szánakozás jele-e nála, csak amikor a végén megszólalt.
  - Én.. Én nem is tudtam, hogy ennyire.. Ugye tudod, hogy én megértelek? Mármint.. Velem nem történtek ilyen szörnyű dolgok, de át tudom érezni a helyzeted.
Elmosolyodtam. Linneában jobban megbíztam, mint egy olyan emberben, akit évek óta ismerek. Anyáéknak nem tudtam erről beszélni, őket teljesen lefoglalta a saját életük, amiből én kimaradtam. Csodálom, hogy néha észrevesznek.
  - Remélem nem nézel őrültnek. Mármint amit a dühkitörésekről meg ilyesmikről mondtam.. Azok nem éppen túl szívderítő dolgok.
  - Én is teljesen kibuktam, amikor apa meghalt. Egyszer azon kaptam magam, hogy anyával ordítok, mert szerintem minden az ő hibája.
  - De végül is tök jól bírja, nem?
  - Ja, leszámítva a cigizést és azokat az eseteket, amikor seggrészegen szedem össze. Igazából Agatont nem is izgatja a dolog, kapott ösztöndíjat valami Stockholmi főiskolára, már rég eltervezte, hogy mit fog ott kezdeni magával. Én meg itt fogok maradni egyedül. Sokszor az az érzésem, hogy anya  nélkülem még a végén idegösszeroppanást kapna. Én meg bármennyire is nem szeretem, azt nem viselném el. - itt szünetet tartott és a szemembe nézett. - Megint rólam beszélünk.
Zöld szemei csillogtak, az arca vörösen égett. Előkerestem egy doboz lázcsillapítót és a kezébe nyomtam.
  - Ugyan Viktor, ez szart sem ér. Inkább beleülök egy kád hideg vízbe.
  - Akkor tedd azt. Én meg hazamegy..
  - Nem akarok egyedül maradni. Ugyan, holnap szombat, nem maradhatsz még egy kicsit?
Végül reggel Linnea ágyában ébredtem. A mellkasomon feküdt. Olyan törékenynek tűnt, mint egy porcelánbaba. Egy darkos porcelánbaba. Fekete haja az orromat csiklandozta, békésen aludt. Nem volt szívem felébreszteni, pedig lassan haza kéne húznom, ha nem akarom magam bajba keverni. Ha későn érek haza vagy más anyáéknek nem megfelelő dolgot csinálok, azt rögtön észreveszik.
Linnea egy nyöszörgés kíséretében felnyitotta a szemeit és farkasszemet néztünk egy ideig.
  - Te már fent vagy? Jeez, hány óra lehet?
  - Hét óra. - pillantottam az éjjeliszekrényén álló ébresztőórára.
  - Ja, még nincs késő.. Akkor még nyugodtan aludhat..- a mondat végét elharapta, és a nyíló ajtó felé pillantott. - Tegyünk úgy, mint ha még nem lennénk fent, hátha elmegy.
Mia, Linnea édesanyja lépett be a szobába telefonnal a fülén.
  - Igen, itt van Viktor, nem kell félteni. Tanultak, és gondolom belealudtak. Tudod, mennyi házijuk van.. Igen, szólok neki, ha felébredt. Aludják ki magukat, hisz hétvége van! Rendben, ezt is megmondom. - suttogta. Elmosolyodott és becsukta maga mögött az ajtót.
  - Végül is tök jó fej az anyukád.
  - Ja, nagyjából az. Kivéve azt a néhány százalékot, amikor nem. Szerencsére nem csinál nagy ügyet a dolgokból, de akkor sem bírom.
Sóhajtottam egyet és átkaroltam a derekát. Egy csókot nyomtam a szájára és leemeltem magamról.
  - Hová mész?
  - Inkább meghallgatom most, mit üzennek a szüleim.
Kiléptem a szobából és lesiettem a konyhába. A lépcső nyikorgott lépteim alatt, hallani lehetett, hogy valaki már felkelt.
  - Á, Viktor, te vagy az? Mielőtt elkezdenél szabadkozni, hogy nem történt semmi, én nem haragszom. Sőt, örülök, hogy Linnea végre egy normális fiúval állt össze.
Hálásan elmosolyodtam és leültem a konyhapulthoz. Olivia épp reggelit készített, aminek veszett jó illata volt.
  - Egyébként a szüleid azt üzenik, hogy haragszanak rád, és a részleteket majd otthon megbeszélitek. Próbáltam Zelma lelkére beszélni de nem hiszem, hogy sikerült.
  - Köszönöm. De legalább megpróbálta.
  - Hogy mit mondtál? Te tényleg magázol engem? Vérig sértettél.
Felnevettem, Olivia elmosolyodott. Kivett néhány tányért a szekrényből és a pultra helyezte.
  - Segítsek?
  - Nem, de kedves vagy, hogy felajánlottad. - mondta miközben megterítette az asztalt. - Viszont egyvalamit megtehetnél. Nem szólnál Linneának, hogy rángassa le Agatonról a takarót? Csak ő tudja annyira felpaprikázni, hogy felkeljen.
Felmásztam a lépcsőn és bementem Linnea szobájába. Fehérneműben állt a tükör előtt és a testét bámulta. Szomorúnak nézett ki, a szemében könnyek csillogtak. A bordái tüskeként álltak ki, úgy tűnt, mint ha át akarnák szakítani a bőrét. Mindig olyan ruhákban járt, ami nagyobb volt a méreténél, nem is sejtettem, hogy ennyire vékony. Elbújtam az ajtó mögé, hogy ne vegyen észre. Miután felöltözött szóltam neki, hogy keltse fel Agatont, amit leplezetlen örömmel fogadott. Megvártam őt a lépcsőfordulóban, a testvére karját rángatva tért vissza. Agaton válogatott szitkozódásokat dörmögött, Linnea arcán egy gúnyos mosoly jelent meg. Agaton tekintete egy pillanatig megakadt rajtam, utána Linnea tovább rángatta. Lementünk a konyhába, ahol a tányérokon már várt minket az étel. Olivia mosolyogva fogadta Agatont, aki levetette magát egy székre és hozzálátott a reggelinek. Linnea csak piszkálta a tükörtojást. Vajon merjem neki elmondani, hogy láttam? Ez úgy venné ki magát, mint ha leskelődtem volna.
  - Linnea, milyen éjszakád volt? - szólalt meg Agaton gúnyosan. Látom ő még ilyen állapotban is tudja piszkálni Linneát.
  - Ezt hogy érted?
  - Látom itt volt Viktor, biztos jól szórakozhattatok.. De nem túl korai a dolog?
  - De legálabb nekem van szerelmi életem. Melletted egy lány sem marad meg egy hónapnál tovább. Ja, tényleg, két hónap a rekordod. Ugye?
Agaton forgatta a szemét és tovább csikorgatta a tányért. Linneával picsiztunk egyet az asztal alatt és letettem az evőeszközt.
  - Köszönöm a vendéglátást, de mennem kéne, ha nem szeretnék fej nélkül tovább élni.
  - Hozzánk bármikor jöhetsz, remélem tudod. - mosolygott Olivia. Felálltam az asztaltól és belebújtam a cipőmbe. Kimentem a házból, a csípős őszi szél megcsapta az arcom. Kitolattam a kocsival az útra és hazafelé vettem az irányt. Lélekben felkészültem a fejmosásra. Szerencsétlenségemre nem lakunk messze Linneáéktól, hamar haza értem. Leparkoltam a kocsit a ház elé és beléptem az előszobába.
  - Viktor drágám, a nappaliban vagyunk!
Drágám? Ajaj, ennek tényleg nem lesz jó vége. Levágtam a táskám a szobámban és a nappaliba mentem. Próbáltam a Linnea féle teljesen faarcot magamra erőltetni, de nem nagyon ment. Leültem a fotelbe. Anya és apa a kanapén ültek, mind a ketten rám szegezték a tekintetüket.
  - Esetleg felvilágosítanál minket, hogy miért nem szóltál a másnál alvással kapcsolatban?
  - Kéne?
  - Igen. Ennyivel megtisztelhetnél minket.
  - Mint ha ti annyira foglalkoznátok velem.
  - Tessék?
  - Amikor az első nap mentem az iskolába, szinte észre sem vettetek, csak apa előléptetésével foglalkoztatok. Ez nem is lenne baj, már hozzászoktam ahhoz, hogy nem is érdekellek titeket. Miért kapom ezt? Csináltam valami rosszat?
  - Viktor, szobafogságot kapsz.
  - Ez nem fair. Egyáltalán nem. Be akarsz zárni hatvan éves koromig? Csak mert tudom, hogy legszívesebben ezt tennéd.
  - Måns, mondj már te is valamit!
  - Látom erre nem tudtok mit mondani. Elegem van belőletek, elegem van abból, hogy le vagyok szarva, elegem van mindenből! - ordítottam. Anyáék megszeppenve néztek rám, én meg elindultam a szobám felé. Bevágtam magam mögött az ajtót és előkerestem a cigarettámat. Elhatároztam, hogy csak akkor szívok el egy szálat, ha ideges vagyok. Csak az a gáz, hogy az utóbbi időben túl sokszor voltam az. Kihajoltam az ablakon és kifújtam a füstöt. A nyugodtság szétáramlott a testemben, és szívtam a cigiből még egyet. A szobám ajtaja kinyílt, kihajítottam az ablakon a csikket. Apa állt meg mögöttem, én a fákat bámultam.
  - Viktor, úgy gondoljuk, neked segítségre van szükséged.
  -  A frásznak van szüks..
  - Kérlek, hallgass végig. Ez a dolog már régóta ért bennünk, és a mostani viselkedésed csak rátett egy lapáttal.
  - De tökéletesen jól vagyok, nincs semmi bajom. - bizonygattam, de legbelül tudtam, hogy ennek az ellenkezője igaz.
  - Látom. - siklott apa tekintete a cigisdobozra. Zsebrevágtam. - Emlékszem a dühkitöréseidre is, mindenre, amit csináltál. Szereztünk neked hétfőre időpontot..
  - Ilyen gyorsan?
  - Nem, már régóta meg van beszélve.
Sóhajtottam egyet és apa felé fordultam. Az arca sajnálatot tükrözött, egy kevés együttérzéssel.
  - Jó.
Az arva felderült.
  - Akkor magadra is hagylak. - szaladt ki a szobából. Becsuktam utána az ajtót és lefeküdtem az ágyra. Elővettem a mobilom és küldtem egy sms-t Linneának: "Én már komolyan dilis vagyok."