Második fejezet - Viktor

Hajnali hat óra volt. Az idegesség mardosta a gyomrom, emiatt nem nagyon tudtam visszaaludni. Életemben nem izgultam még ennyire azért, ha új iskolába megyek, pedig nálam ez elég gyakori. A szüleim folyton költöznek a munkájuk miatt, és most mind a kettejüknek Västeråsba kellett jönnie.
Kikászalódtam az ágyamból és felöltöztem. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel, anya millió ruhát vett nekem, de én kicsit sem értek a divathoz. Végül egy piros kockásing és egy fekete nadrág mellett döntöttem és reménykedtem, hogy nem nézek ki bohócnak. A hajam jobban hasonlított egy szénaboglyára, és még a színe is egyezett. Megpróbáltam normális kinézetet kölcsönözni magamnak, de aligha sikerült. A családban egyedül nekem van szőke hajam, ami édesapámtól örököltem. A családi összejövetelek valahogy úgy szoktak zajlani, hogy az asztal egyik oldalán ülnrk a barnák, a másik oldalon a szőkék. A húgomnak, Jessikának valahol a két szín között volt a lobonca, de sajnos már csak én képviselem a Fader családot, tíz éves korában elütötték.
Elmélkedésemet édesapám ordítása szakította félbe, belepakoltam a táskámba az összes tankönyvet és lesiettem a konyhába.
  - Viktor, nagy nap ez a mai.
  - Miért?
  - Édesapádat ha minden igaz ma előléptetik. Hát nem csodás? - anya arca sugárzott az örömtől. Abból már nem is csinálnak nagy ügyet, hogy nekem egy teljesen idegen iskolában kell beilleszkednem és nem a kretének közé kerülni rögtön az első nap. Igazából van már tapasztalatom ebben az ügyben, de mégis gáz. Amióta Jessika meghalt (ami már öt éve volt) mind a ketten a munkába menekültek.
  - Tényleg csodás. - nyögtem ki, és leültem az asztalhoz. Anya elémkapart egy kis rántottát, a szokásos reggelimet. Ettem belőle egy kicsit, a maradékot még egy ideig piszkáltam utána elköszöntem és elindultam a gimnázium felé. Ahhoz képest, hogy tegnap szakadt az eső, a nap szikrázott. Beleléptem egy pocsolyába, ami nem volt túl jó dolog, mert vászoncipőben voltam. Káromkodtam egyet, és sietősebbre fogtam a tempót. Még az igazgatóhoz is be kell mennem az órarendem, a szekrényem és más dolgok miatt, nem nagyon akarok már az első nap elkésni.
Az iskola egy régi téglaépület volt, nagy ablakokkal. Beléptem a szintén óriási ajtón, ami egy szekrényekkel szegélyezett folyósóba nyílt. Csak néhány diák gyülekezett a folyósón, az egyik barna hajú lánytól megkérdeztem, hogy hol az igazgató irodája.
  - A folyósó végén, balra. Rossz fát tettél a tűzre?
  - Nem, új vagyok itt. De köszönöm. - mosolyogtam rá. A lány elpirult, és amikor tovább indultam elkezdett a barátnőivel súgdolózni. Valamiért minden lány ezt csinálja a közelemben. A folyósómvége felé vettem az irányt és rögtön ki is szúrtam az ajtót. Bekopogtam, és benyitottam. Egy fiatalnak tűnő, szőke nő ült a széken, mellette egy lilásfekete hajú lány állt az arcán grimasz látszódott.
  - Nem, Elise, most nem úszod meg. Majd később megbeszéljük a részleteket, elmehetsz. - a nő pillantása rám siklott. - Viktor, ugye? Foglalj helyet. A nevem Zelda, szerintem tanítani is fogok neked földrajzot és sima rajzot is.
Az Elise nevű lány szemforgatva kiviharzott az irodából, én meg leültem az egyetlen üres székre. A nő elém tolt egy papírlapot és egy kulcsot.
  - Ez itt az órarended, ez meg a szekrényed kulcsa, az ötvenötös. A szüleid mondták, hogy eddig fociztál, beírtalak a vsapatba, ha nem gond.
Bólintottam és elolvastam az órarendem. Biológia, matematika.. Jaj.
  - Az első órádra elkísérlek, utána kérd meg az egyik osztálytársad, hogy vezessen körbe. - állt fel a székéből és az ajtó felé indult. A zsebembe süllyesztettem a kulcsot és az órarendet, majd követtem. Megszólalt a csengő, mindenki a termébe sietett. Zelda.. Azaz.. Hogy kell itt szólítani egy tanárt? Eddig egy iskolámban sem egyezett meg a mód, hogy hogyan kell és mire megszoktam, már költöztünk.
Elértünk a - vélhetőleg - biológia teremhez, a tanár az ajtóban állt.
  - Á, Lotte, jó, hogy látjak. Viktornak épp veled lesz órája, megtennéd, hogy bemutatod az osztálynak?
  - Persze, Zelda, nem lesz gond. Akkor hát Viktor, vi a vezetékneved?
Az igazgatónő visszasietett az irodájába. Ha nem csal a megérzésem, egy pasziánszmenetet zavartam meg.
  - Faren.. Öhm.. tanárnő.
  - Áh, rendben. Megkérdezhetem, hogy honnan költöztetek ide?
  - Stockholmból, a szüleim munkája miatt.
  - Váo, nagy visszalépés.
  - Nem is olyan jó hely, olyan, mint bármelyik más város. Csak mozgalmasabb.
A tanárnő felnevetett és benyitott a terembe. Bemutatott az osztályba, és leültetett egy Linnea nevű lány mellé. Sápadt arca gyönyörű volt. Egy ideig beszélgettünk, de a tanárnő felszólított, hogy a szünetben udvaroljak neki. Én elvörösödtem, de ő nem is zavartatta magát, sőt, még élvezte is a helyzetet.
Az óra hátralevő részében csendben ültünk egymás mellett. Kicsengetés után odament hozzá az Elise nevű lány és nagyban bizonygatta neki, hogy nem érdeklem. Ouch. Elindultam megkeresni a szekrényem, ami nem is volt olyan messze a teremtől. Bepakoltam a cuccaim, és meghökkenve tapasztaltam, hogy Linneának pont az enyém mellett van a szekrénye. Kirangattam a matekkönyvem és füzetem, utána felé fordultam.
  - Linnea, megmutatnád, hol a terem?
  - Mit kapok érte?
  - A hálám és a barátságom?
  - Hm, talán. Na jó, nem leszek kegyetlen, gyere.
Rávillantottam a legszebb mosolyom és elindultunk a terem felé.
  - Nagy valószínűséggel itt is el kell viseljelek, mert csak én ülök egyedül. Viszlát egész pad. - mondta szomorú hangon és lebiggyesztette a száját. Utána rögtön elnevette magát. Utána végig mosolyogva ment, ami miatt igazán jól nézett ki. Amikor megszólalt a csengő, továbbra is olyan lassú tempóban ment.
  - Nem kéne sietnünk?
  - Ugyan, minek? Most legalább mondhatom, hogy miattad késtem el. Még egy kicsit kell lépcsőzni, a terem a tetőtérben van. Egyébként hol laksz? Bocsánat, higy ennyire sokat kérdezek, de én vagyok a mindenttudó az osztályban, akitől ha megkérdezik valaki lakcímét boldogan megmondom.
  - Azt hiszem, inkább nem mondom meg, mert nem szeretnék hívatlan látogatókat.
  - Háh, okos. Egyébként észrevetted, hogy a többi lány majdnem elfolyik tőled?
  - Tessék? - húztam fel a szemöldököm.
  - Elise is teljesen el van ájulva tőled. Szerinte aranyos vagy.
  - És szerinted? - pirultam el.
  - Szerintem nincs benned semmi extra. Gondolom te is focizol, szinte minden tantárgyból jó vagy és millió barátnőd volt.
  - Talált, süllyedt. De a barátnős nem igaz.
  - Hohó, ez haladás! Talán még a végén megkedvellek.
Elmosolyodtam. Elértünk a teremig és tényleg mellette kellett ülnöm. Mint ahogy az összes többi órán, ahová mind ő vezetett el. Amikor hazafelé mentünk, mind a ketten jobbra indultunk el, úgyhogy együtt indultunk el. Megcsörrent a telefonom, anya hívott.
  - Szia drágám! Tudtad, hogy itt laknak Zelmerlövék? Épp náluk vagyunk, elméletileg most kell a gyerekeknek hazaérniük, úgyhogy gyere ide te is, barátkozzatok össze.
  - Tudtam, megyek oda.
  - De tudod, hová kell jönni?
  - Van kitől megkérdeznem. - nyomtam ki a telefont és visszatettem a telefont a zsebembe.
  - Linnea, tudtad, hogy a szüleim épp nálatok vannak?
  - Mi? Jaj, akkor fix, hogy megint jópofiznom kell. Na mindegy.
  - Nekem is oda kéne mennem, szóval..
  - Hé, ezekért pénzt is kérhetnék. Én leszek mostantól az idegenvezetőd?
  - Úgy latszik. - mosolyodtam el. Egy óriási faházhoz értünk, Linnea előkotorta a kulcsát a táskájából és kinyitotta az ajtót.
  - Megjöttem, anya! - ordította, és lerúgta a cipőjét.
  - A nappaliban vagyok! - hangzott a válasz. Én is lehúztam a cipőm, és elindultunk a nappali felé.
  - Áh, már ismeritek egymást? Nagyon jó! Linnea, hoznál be poharakat és italt?
  - Tanulnom kéne..
  - Sebaj, nem kérünk semmit. - szállt be a beszélgetésbe anya.
  - Viktor, hallom ez volt az első napod. Tetszett az iskola?
  - Igen, köszönöm kérdését.
Linnea elkezdett nevetni és a fülembe súgta, hogy: "Szerintem lassan meg fog változni a véleményed.". Vajon tényleg ilyen rémes lenne ez az iskola?