Nyolcadik fejezet - Linnea

Az őszi szünet gyorsan eltelt, és én szinte végig Viktoron lógtam. Hétfő van, azaz a pszcihológusos nap. Amíg Viktor bent hallgatott, én kint magazinokat olvastam. Az az egy óra furcsa módon gyorsan telt. Én elhatároztam, hogy beszélek Inesszel és rávezetem, hogyan kell Viktorból kiszedni a dolgokat. Nem, én nem kitolni akarok vele. Azt akarom, hogy segítsenek neki. Tyra leült mellém és egy mosolyt villantott rám.
  - Szia Lin! Hogy vagy?
  - Hello Tyra, kösz, jól. Te?
  - Én is, mostanában egyre jobban. Apa összecuccolt és elment, már sokkal nyugodtabb vagyok.
  - Az jó. - mosolyogtam. Lélekben már az Ineses beszélgetést gyakoroltam.
  - Egyébként az a srác a barátod?
  - Aha.
  - Szerencsés vagy. Tudod, hogy kábé minden csaj meg van érte őrülve? Most ő az ügyeletes szépfiú.
  - Igen Tyra, tudom. Igazából tapasztaltam is. - pillantottam az ajtóban álló Viktorra.
  - Mehetünk? - mosolygott.
  - Mindjárt. Beszélnem kell Inesszel. Tudod, ilyen kontroll szerűség.
  - Oké, megvárlak.
Beléptem az ajtón, Ines az íróasztala mögött ült.
  - Ez a hely semmit sem változott.
  - Li-Linnea? Szia! Minek köszönhetem a látogatásod? Időpontot kérnél?
  - Nem köszi, teljesen jól vagyok. Megvan a gyógyszerem.
  - Áh, értem. Viktor nagyon helyes srác, csak tudod.. Elégge visszahúzódó.
  - Igazából nem mindenkivel ilyen. Pont miatta jöttem. Segíteni szeretnék, hogy hogyan húzz ki belőle minél több dolgot.
  - Ő tud erről?
  - Nem. Gyorsra fogom, mert gyanakodni fog. Ha megérzésem nem csal, néhányszor szokott említeni egy bizonyos Jessikát. Ő a húga, öt éve meghalt. Igazából azt még én sem tudom, hogy hogyan, viszont ha róla kérdez valaki, eléggé.. Megváltozik.
  - Azt vettem észre. Néha feloldódik és elkezd beszélni, de utána hitrtelen abbahagyja és utána némán ül.
  - Igazából a szülei teljesen elhanyagolják, amióta Jessika meghalt, úgyhogy bennük nem nagyon bízhat. Mind a ketten még mindig miatta keseregnek. Viktor úgy érzi magát, mint ha ő lenne a felesleges kerék. A munkájuk miatt minden évben más iskolába kerül. Azt állítja, hogy ő már megszokta, de tudom, hogy nehéz neki. Azt hiszem, most csak ennyit mondhatok, azt adtam be neki, hogy beszélni akarsz velem.
  - Nekem már ennyi is sokat segített. - mosolygott.
  - Egy dologra megkérhetlek? Ne áruld el neki, hogy ezeket én mondtam. Tudom, hogy megharagudna rám, én meg azt nem bírnám ki.
  - Egyébként egy csomót beszél rólad. Azt mondja, hogy mindennél fontosabb vagy neki.
Szórakozottan tekergettem a hajam és elköszöntem Inestől.
  - Miről beszélgettetek? - szegezte nekem a kérdést Viktor, amint kiléptem az ajtón.
  - Igazából semmiről.
Ha tudnád, hogy miről, letépnéd a fejem.
  - Nincs kedved eljönni hozzám? - kérdezte.
  - De, menjünk.
Kézenfogva sétáltunk az utcán. Mind a ketten szótlanul sétáltunk, míg a házukhoz nem értünk. Viktor összeszörított fogakkal nyitott ajtót, és megnyugudva konstatálta, hogy senki sincs otthon. Nem akartam része lenni Viktor faggatásának, már egyszer megjártam a dolgot. Én csak ott ültem és hallgattam.
Bementünk Viktor szobájába és leültem az ágy szélére.
  - Olyan szótlan vagy. Van valami baj?
  - Nem, dehogy! Nincs semmi. Egyébként már hajlandó vagy beszélni Inesszel?
  - Nem. Továbbra is hülyeségnek tartom.
  - Pedig az egész a te érdekedben van.
  - Talán. - vonta meg a vállat és lefeküdt mögém. Elkapta a derekam és magához húzott.
  - Viktor.. Ugye tudod, hogy szeretlek? Bármi történjen, én azt miattad teszem. Oké?
  - Őő.. Oké..?
Sóhajtottam egyet és a mellkasára hajtottam a fejem. Szörnyű bűntudat gyötört a dolog miatt, pedig jót tettem. Azt hiszem.
Viktor a gerincemet simogatta, egész testemben borzongás futott végig.
  - Egyébként tudtad, hogy sosem mondtad ki, hogy szeretsz?
  - Tessék?
  - Csak utalni szoktál rá. Egyenesen ezt még egyszer sem hallottam a szádból.
  - Ó, tényleg? Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek..
Az egytagú szóláncot egy csókkal szakította félbe, és a pulóverem alját birizgálta. Levettem, de Viktor igazán csalódott arcot vágott az alatta lévő póló miatt.
  - Jaj Linnea, olyan meleg van itt..
  - Jaj Viktor, szerintem meg határozottan hideg. - nevettem. Az enyelgésünknek egy "Megjöttünk!" vetett véget. Viktor elbújtatott a takarója alá. A szülei még nem tudnak rólunk, és eléggé félünk a reakciójuktól amikor megtudják, hogy már lassan egy hónapja már többek vagyunk barátoknál.
  - Viktor, egyedül vagy?
  - Igen, anya.. Miért?
  - Ja, csak mert el szeretnénk vinni téged valahová. Lenne kedved?
  - Nem lehetne máskor? Egy csomó házim van.
  - Ha így elzárkózol előlünk nem tudunk neked segíteni. - ült le Zelma, történetesen éppen a lábamra. Felnyikkantam, és megpróbáltam kiszabadítani onnan a végtagom, de nem nagyon sikerült.
  - Anya, én tényleg menni szeretnék, de holnapra még be kell fejezeznem egy esszét.
  - Értem. - állt fel bánatos arccal Zelma, és az ablakohoz sétált. Elkezdtem Viktor hátát nyomogatni, de elkapta a kezem és visszatette a paplanja alá.
  - Egyébként milyen volt a foglalkozás?
  - Igazából semmi extra nem történt.
  - Hajlandó vagy már kitálalni Inesnek?
Viktor megvonta a vállát és az ölébe vette a matekfüzetét.
  - Meghívást kaptunk egy díszvacsorára, egész este nem leszünk itthon. Ne nagyon maradj fent sokáig. - sétált ki a szobából Zelma és becsukta az ajtót. Ledobtam magamról a takarót és Viktorra néztem a legádázabb tekintetemmel.
  - Ráült a lábamra! Látod? Tiszta piros, rohadtul fáj! Ezt még megkapod! - fordítottam neki hátat. Viktor elkapta a derekam és magához húzott, de én felemeltem a füzetét és lábonvágtam vele.
  - Nem akarlak elkeseríteni, de abszolút nem éreztem semmit.
Forgattam a szemem és háttal nekidőltem. Jó, kezd tényleg határozottam hideg lenni ebben a szobában. A pulóverem után nyúltam, de Viktor eldobta a szoba másik végébe. Kellett nekem nagy dekoltázsos cuccot vennem.
  - Gonosz vagy.
  - Tudom. - suttogta miközben a nyakamat csókolgatta.
  - Elmentünk! - hallatszott Måns hangja. Viktor visszakiáltott egy okét, és tovább puszilgatott.
  - Linnea, csak a tiéd vagyok estére.
  - Csodás. - válaszoltam és rádőltem Viktorra.