Linnea a kanapén feküdt, békésen szuszogott. Az arca gyönyörű volt, egy halvány mosoly húzódott az ajkán. Eszembe juttatta azokat az időket, amikor mellette ébredtem, óriási hiányérzet hasított belém. Nem tudtam elképzelni nélküle az életem, és most, hogy az elmúlt hónapokban eltaszítottam magamtól, egy üres lyuk tátongott a lelkem közepén, amit csak a jelenléte tudott betömni. Elindultam felé, egy hirtelen gondolat által vezérelve felkaptam, és a szobájába vittem. Továbbra is ijesztően könnyű volt. Betakartam, és lebaktattam a konyhába, hogy készítsek magamnak egy kávét. Hozzászoktam, hogy minden napot egy koffeinlökettel indítok, plusz egy káros szokás. Feltett szándékomnak tartottam, hogy letegyem a cigit, de akárhányszor megfordult ez a fejemben, rágyújtottam még egy szálra. Reménytelen vagyok, ez teljesen olyan, mint amikor két éve fel akartam javítani a történelem jegyeimet, de sorra gyűjtöttem a karókat.
Teljesen tanácstalanul álltam a konyhapultnak támaszkodva, egy kávésdobozt sem találtam, már a feladás szélén álltam. Felkutattam az egész polcrendszert, az egyetlen érdekes dolog, amit találtam, az egy meglehetősen nagyra nőtt kaszáspók volt. Végül már a pultnak vertem a fejem, és teljesen letettem a dologról.
- Mit keresel? - hallottam Linnea álmos hangját. Végigmért engem és elmosolyodott.
- Kávét, de..
Átnyúlt fölöttem, és elvett egy szürke zacskót. Beleszórt egy kanálnyi port a bögrémbe, és vizet melegített.
- Beszéltem Noellel, át fog jönni, és felvállalta a tettestársságot, mivel valójában az ő ötlete volt a dolog.
- Hogy érted?
- A módot ő találta ki, zseniális a srác. Mondjuk nem is csodálom.
Pont ezért nem illettem a képbe én. Linnea akárhányszor csak Noelről beszélt, mindig valami jót mondott róla, én meg egyedül a feladásban vagyok jó. Megszólalt az ajtócsengő, Linnea felderült arccal nyargalt a bejárat felé. Amíg távol volt, befejeztem a kávét, és elmélyülten kevergettem. Megpróbáltam nem gondolni semmire, de mint az utóbbi időben, ez valahogy nem sikerült, épp az ellenkezője történt meg.
Noel bemasírozott a konyhába, és levetette magát a bárszékre. Köszönt, fordult egyet a tengelye körül, és nagyokat pislogott rám. A szemöldököm vészesen fentebb találtam meg.
- Ha szépen megkérlek, csinálsz nekem is egyet?
Lenyeltem a csípős megjegyzésem, és egy bögre után nyúltam. Linnea leült Noel mellé, fejét a konyhapulton pihentette. Csak reménykedni tudtam, hogy rémesre csináltam a kávéját, és amikor Noel arca megrándult az első kortynál, mérhetetlenül nagy elégedettség áradt szét bennem. Linnea összehúzott szemekkel nézett rám, én csak megvontam a vállam.
- Azt hiszem itt hagylak titeket. - szólaltam meg, és a lépcső felé vettem az irányt. A ruháim Linnea szobajában voltak, de elvileg a vendégszobában laktam. Levetettem magam az ágyra, és az ölembe vettem a laptopom. Írtam egy üzenetet Facebookon Robinnak, hogy holnap már számíthatnak rám, és egy ideig céltalanul görgettem a kezdőlapon. Selfiek tömkelegét szemlélhettem meg, szinte mindegyiken zavarbaejtő pózban álltak az iskolai lányok. Khm, ribancok.
A telefonom megszólalt, Helena számát jelezte. Mély levegő, higgadtság..
- Viktor, te meg hol a frászban vagy?
- Otthon.. Illetve.. Mindegy.
- És egy szó nélkül itt mersz hagyni?
- Igen. Miért?
Zihált, mint aki most futott le egy maratont. A hívásnak vége szakadt, én újra a gépet figyeltem.
- Kivel beszéltél? - kérdezte Linnea szomorkás hangon, az ajtóban állt keresztbe font karral.
- Senkivel. Noel már elment?
- Aha.. Dolga akadt.
Száját próbálta mosolyra húzni, de ez nem sikerült neki. Tudtam, hogy valami bántja.
- Történt valami? - tettem fel végül a kérdést.
- Honnan veszed?
- Ismerlek. Bármennyire is próbálod elrejteni az érzéseid, átlátok a falon, amit magad köré építettél.
- Ezt a költői megfogalmazást! Itt láthatjuk korunk Shakespearejét, csak még nem mutatta meg, mit tud.
Elmosolyodtam, és ő is ezt tette.
- Jó látni, hogy nem egy rideg, mosolygásra képtelen jégfigurát faragtak belőled. - sóhajtotta, és leült mellém az ágyra. - Nincs kedved sétálni? Engem megöl a bezártság.
Megvontam a vállam, de utána bólintottam egyet. Mind a ketten feltápászkodtunk, néhány perccel később már az utcán baktattunk, szótlanul. Végül Linnea törte meg a csendet, és elkezdett faggatózni úgy.. Mindenről. Akármit mondtam, ő nevetett.
- Említetted ezt a Helenát.. Vele mi lett?
- Hogy érted? Továbbra is bent van, hacsak nem engedték ki ennyi idő alatt.
- Tudod, hogy értem.
- Nem volt semmi. Mármint én nem tudok róla, lehet, hogy van egy titkos szentélye rólam a szekrényében.
- Ha tényleg van, én rohadtul féltékeny leszek. Nekem szinte még képeim sincsenek rólad. Na jó, csak néhány.
Jobbnak láttam meg sem szólalni, én az összes fotót kitöröltem, amin ő is szerepelt. Az ajkamat harapdáltam, egyikünk sem feszegette tovább ezt a témát. Linnea előkapta a telefonját, az arcomba nyomta, és csak a vaku villanásánál esett le, hogy mit akar. Sűrűn pislogtam, ő belehajolt a mobiljába. Beértünk egy forgalmasabb utcába, Linnea meg ment, semmivel sem törődve. Az egyik feljáróról épp kikanyarodott egy kocsi, és ha én nem kapom el.. Bele sem merek gondolni, mi történt volna. Megszeppenve bámult rám, és a kezemre, ami még mindig az ő vállán volt. Visszarántottam, viszont ő a nyakamba ugrott. Most rajtam volt a sor a csodálkozásban. Linnea sosem volt a heves érzelmek embere, legalábbis tudtommal. A karommal esetlenül átkaroltam a derekát, néhány pillanat múlva elhúzódott tőlem.
- Bocsi, csak.. Izé..
Elmosolyodtam, ezzel belé folytottam a szót. Elindultunk a házuk felé (furcsa lesz otthonnak hívni), viszont amikor odaértünk egy ismerős autó állt a felhajtón. A szüleimé. Pechemre pont akkor léptek ki az ajtón, csodálkozással kevert megvetéssel bámultak rám.
- Viktor drágám, te mégis mit keresel itt? - szólalt meg anya a kínos csendet megtörve, viszont én csak nyeltem, mint kacsa a nudlit. Szólásra nyitottam a szám, még nem késő valamit kitalálni, viszont Linnea gyorsabb volt. Elmesélte a kijutásom történetét, közben megtartottuk a biztonságos távot.
- Most azonnal szállj be a kocsiba! - mennydörögte apám, és próbált szigorúan nézni.
- Nem.
- Ne ellenkezz, ha nem akarod életed hátralevő részét..
- Ó, most hirtelen észrevettétek, hogy én is létezem? Csodálatos!
- Hogy mersz így beszélni velünk? - kérdezte remegő hangom anyám, és lehajtotta a fejét. Még ők vonnak kérdőre engem?
Előhalásztam a zsebemből a cigarettás dobozt, és egy szálat a számba tettem. Már épp a meggyújtásnál tartottam, amikor egy csattanást hallottam, az arcom elkezdett égni. Anyám állt előttem, szigorúan nézett rám, keze még mindig fel volt emelve.. Felpillantottam, mindezt mosolyogva.
- És még van kedved vigyorogni? Rendben. Mától ne keress minket, mint a szüleid, a dolgaidat majd eljuttatom hozzád.
Hogy megrendített-e ez a dolog? Kicsit sem. Beszálltak az autójukba, és elhajtottak.
Arcom az ablaknak nyomtam és az éjszakai eget kémleltem. A csillagok halványan világítottak, köd takart mindent. Sóhajtásom visszhangzott a szobában, kinyitottam az ablakot és rágyújtottam. Éjfél volt, csak néhány kocsi száguldott az úton. Kopogtattak a szobám ajtaján, kidobtam a csikket az ablakon, és kikiáltottam egy "gyere csak"-ot. Linnea lépett be, vöröslő szemekkel és lefelé görbülő szájjal.
- Mi tö.. - próbáltam megkérdezni, de rögtön a nyakamba borult. A telefonját szorongatta a kezében, kifejtettem az ujjai közül és megnéztem a kinagyított képet. Noel állt rajta, egy másik lányt csókolgatva.
- Öt kurva perce rakták ki a képet. - szipogta. Szeméből patakzottak a könnyek, átöleltem a vállát és megpróbáltam vígasztalni. Amikor elcsendesedett, rögtön felnézett rám.
- Itt maradhatok? Egyedül bőgnék és becsavarodnék.. Meg ki tudja, miket csinálnék még.
Bólintottam egyet, hálás pillantások kíséretében levetette magát az ágyamra. Odafeküdtem mellé, kezét az enyémbe csúsztatta. Szavak nélkül is értettük egymást. Tudtam, hogy épp azon rágódik, mit ronthatott el, és a teljes kiakadás küszöbén van. Megszorítottam a kezét, ő felém fordult és letörölte a könnyeit a kézfejével.
- Köszönöm. - mondta elcsukló hangon.
- Mit?
- Hogy mellettem vagy, meg úgy mindent. Nem tudom, mi lenne nélküled velem.
Hm, boldog lennél? Nagyon is jól tudtam, hogy Noellel csak miattam jött össze, hogy féltékennyé tegyen. Azt hiszem, ha nem ismertük volna meg egymást, mind a ketten a szürke életünket élnénk tovább. Engem csak ő tartott vissza attól, hogy ne legyek egy üres test, aminek a lelke már a halál határán van. Miatta éltem.
Közelebb húzódott hozzám, és végigsimított az arccsontom mentén. Érintésétől megborzongtam, odahajoltam hozzá és az ajkaink összefonódtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése