Linnea tegnapi látogatása nem éppen javított a kedélyemen, de mégis jó volt látni. Megbántam, hogy a fejéhez vágtam mindent, viszont legalább kiengedtem a gőzt. Azt hiszem.
A mai napot is a szobámban töltöttem, míg nem újra el bem jött hozzám Linnea, de hozott magával valakit. Nagyon úgy festett, hoigy együtt vannak, és bármennyire is nehéz volt beismerni, féltékeny voltam.
- Szóval, a terv a következő.. Már ha működik. Ugye itt nem találkoztak a szüleiddel? - kérdezte Linnea, látszott rajta, hogy izgul. Éreztem, hogy valamire készül, de eddig nem osztotta meg velem a teljes szándékát.
- Egyszer, de kötve hiszem, hogy megjegyezték a kinézetüket. Miért?
- Most annak a fél órának az erejéig, amíg aláírjuk a papírokat, mi leszünk a szüleid.
- Áhhá. Kicsit sem látszik, hogy abszolút nem állunk semmilyen rokonságban.
- Akkor van egy másik lehetőség, a megszöktetés. - szólalt meg a srác, egy félmosoly kíséretében. Már teljesen umszimpatimun számomra, bár meg nem tudom mondani, miért.
- Noel, megint hülye vagy. Majd biztos betuszkoljuk Viktort egy bőröndbe, és úgy kihozzuk innen.
- Akkor inkább elmegyek, és megtudakolom, hogyan is működik ez.
- Te teljesen megőrültél? - támadtam neki Linneának, amint Noel elhagyta a szobát. Védekezőleg felemelte a kezét maga elé, és lesütötte a szemét.
- Csak nem tudom nézni, hogy te itt vagy..
- És hová fogok menni, hm?
- Hozzám. - mosolyodott el. Sóhajtottam egyet, és megvontam a vállam.
- Egyébként ő a barátod?
- Noel? Igen.. Te találtál magadnak valakit?
- Nem is kerestem. Én tökéletesen megvagyok barátnő nélkül.
Linneára néztem, aki még szélesebbre húzta a mosolyát. Noel visszatért a szobába, és ismertette a dolgok menetét. Fél óra múlva tényleg kihoztak onnan, és meg sem kérdőjelezték kilétüket. Az azért vicces lesz, amikor ezt anyáék is megtudják.
Noel Linneáék háza előtt tett ki minket, senki sem volt otthon. Linnea szobájában pakoltam le, amint leraktam a táskám, a nyakamba borult.
- Úgy hiányoztál.. Amikor nem tudtam, mi van veled, rohadtul féltem, hogy valami rosszabb történt miattam.
A hangja megbicsaklott, és elkezdett zokogni. Tágra nyílt szemekkel néztem őt, azt hiszem először láttam sírni. Nem akart elengedni, átfogtam a derekát, és egy ideig így álltunk. Felnézett rám, és én megnyugtatóan mosolyogtam rá. Rossz volt így látni őt.
- Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy fontos vagy számomra. Ha más nem, legalább a barátod szeretnék lenni, mert tudom, hogy egyedül nem bírod ki azokat a dolgokat, amiken átmész. -szipogta, és a vállamra hajtotta a fejét. Nem válaszoltam semmit, csak bólintottam egyet. Megkönnyebbülten felsóhajtott, és továbbra is hullatta a könnyeit. Életemben nem vígasztaltam senkit, Jessika még nem volt a "folyamatosan sírunk" korban. Végigsimítottam a hátán, amitől megborzongott. Elengedte a nyakam, és a szemembe nézett.
- Ígérd meg, hogy ha valami baj van, akkor hozzám fordulsz. Mármint.. Én már megjártam mindent, és tudok segíteni.
- Persze. - nyögtem ki. El sem hiszem, hogy Linnea még szóba áll velem azután, hogy szó nélkül otthagytam az utcán. Még szorosabban öleltem, a hajába fúrtam az orrom.
Amint abbahagytam a sírást, megpróbáltam elhúzódni Viktortól, de a karjaim nem engedelmeskedtem az akaratomnak. Végül mégis szétváltunk, és kipakoltuk a cuccait. Csak ekkor jöttem rá, hogy nekem még mindig megvan a pólója, amit megőriztem, hirtelen nem tudtam hová dugni. Rádobtam az egyik kupac ruháját, és kipakoltam arról a polcról az én dolgaim. Egy felettébb ismerős, fekete-zöld póló kandikált ki a felsői közül, és mint kiderült, az én Asking Alexandriásom volt az. Mosolyogva elsimítottam a gyűrődéseket rajta, és összehajtogattam. Leraktam az ágyra, de mikor Viktor meglátta, elsápadt. Előhúztam az övét, és leraktam mellé.
- Azt hiszem, meg kell ejtenünk egy pólócserét. - nevettem. Viktornak is visszatért a normál arcszíne, és ő is megeresztett egy szolid mosolyt. Olyan tartózkodó, rideg és kimért.
- Olivia nem fog haragudni, hogy itt vagyok?
- Nem hiszem, téged bármikor szívesen lát. Majd kitalálok valami mesét, biztos beveszi.
- Annyira gáz, hogy miattam kell hazudnod. - sóhajtotta, és letelepedett az ágyam szélére.
- Mert szerinted nem csinálom sűrűn nélküled?
- Hogy érted?
- Ha valahová al akartam menni, Elisere vagy a könyvtárra hivatkoztam. Noel egyszer volt nálunk, anya csak előtte szerzett tudomást arról, hogy mi szakítottunk.
Megrökönyödve nézett rám, utána lesütötte a szemét.
- Te még mindig szerencsésebb voltál. Ki sem mehettem otthonról, amíg be nem vágtak oda. - arca elsötétült, miközben kinyögte ezt a szót. Leültem mellé, megpróbáltam a szemébe nézni, de elfordította a fejét.
- Valamire szükséged van? Én itt vagyok.
- Nem, semmire.
- Ha nem gond, magadra hagylak. Telefonálnom kéne egyet.
Kiléptem a szobából, és lesiettem a nappaliba. Előhúztam a telefont, de Noel helyett anyának írtam egy üzenetet, hogy otthon vagyok, nem kell sietnie. Levetettem magam a kanapéra, és míg el nem nyomott az álom, azon gondolkoztam, hogyan tudnám előadni azt, Viktor miért van nálunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése